Győr
Farkas Mónika 2020.06.19.

Sisi igaz története

Mindent várakozást felülmúlt a Győri Nemzeti Színház idei évada, egészen március közepéig. A Korok és történetek addig megtartott premierjei célba értek, a decemberi szuperprodukció, az Elisabeth híre pedig bejárta az országot. Bori Réka színművész Lévay Szilveszter és Michael Kunze legendás musicaljében alakíthatta a címszerepet - kettőzve Fehér Nórával -, ezzel a bemutatkozásával letette névjegyét a győri közönség előtt.

Győr+ 2020.06.19.

Fél nyolcas vizit dr. Dézsi Csaba Andrással

„Már a kampányomban is meghirdettem, hogy a nyitott városháza megvalósítása mellett rendszeresen kommunikálni szeretnék a győriekkel." Ezt mondta Híradónknak Győr polgármestere.

Győr+ 2020.06.19.

A legnagyobb bírságot szabják ki

Győr Magyarország legtisztább városa szeretne lenni, de ezért még sokat kell tenni és a lakosság együttműködése is szükséges – erről Radnóti Ákos beszélt. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy az elmúlt hónapokban zéró tolerancia érvényes a zugszemetelők esetében, akik ellen drákói szigorral lépnek fel.

Police.hu 2020.06.19.

Halálos gázolás Győrben

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Győrben az Eörsi Péter utcában pénteken reggel, egy szemétszállító jármű ütött el egy gyalogost.

Pannon-Víz 2020.06.19.

Átmossák a rendszert Győrszentivánon

Győrszentivánon június 22-től érdemes lesz ivóvizet tartalékolni, vízvezeték öblítés kezdődik – tájékoztat a Pannon-Víz.

Szarka Zsófi 2020.06.19.

Kacsamell és málna

Tévedés, ha azt gondoljuk, hogy új keletű a hús és a gyümölcs párosítása. Több száz évvel ezelőtt is már az asztalok dísze volt a fűszeres gyümölcsmártás a sültekhez, mert isteni.