A Gárdonyi is kitárta kapuit
A nyílt nap nagyon fontos egy iskolába készülő gyermek és szülei életében.
A nyílt nap nagyon fontos egy iskolába készülő gyermek és szülei életében.
A műsor vendége Kollár István újságíró, rendező.
Baleset történt csütörtök reggel Győrben, a Királyszék utca és a Győrújbaráti út kereszteződése közelében.
A Fidesz győri szervezete haladéktalanul feljelentést tesz a legnagyobb videomegosztó portálon megjelent választásos videó miatt - közölte a szervezet alelnöke szerda délután sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.
A győri kórházban már használatban lévő stroke szemüveggel gyorsan megállapítható, hogy jó vagy rosszindulatú a szédülés fajtája.
Hatalmas érdeklődés mellett rendezte meg a Széchenyi István Egyetem már hagyományos Nyitott Kapuk programját, a továbbtanuló középiskolások számára.
Szombaton komoly megmérettetés vár az általános iskolák végzős diákjaira, illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezőkre.
Az eddig is meglévő kapcsolatokat új szintre emelve stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A két intézmény több területen segíti kölcsönösen egymást.
Száz évvel ezelőtt szereztek a nők választójogot többek között Németországban, Ausztriában és Magyarországon. A ma élő generációnak leginkább történelmi eseménynek számít ez az évszám, hiszen a mi életünkben már jogunkban áll nőként választani. A kerek évforduló azonban megállásra késztet és segít átgondolni e jelenség idő és térbeli alakulását.
Éleződik a politikai verseny, budapesti aktivisták, politikusok érkeznek a városba, pártok vezetői adnak utasításokat jelöltjeiknek, a civilek azonban a győriek érdekeit képviselik – mondta a győri strand régi bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján Balla Jenő, az Összefogás Győrért Egyesület polgármesterjelöltje.