Hazavárják a győri fiút
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen helyen tartózkodó fiatal megtalálásához.
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen helyen tartózkodó fiatal megtalálásához.
A népszerű egyetemeken, ahová sokan próbálnak bejutni – például a budapesti ELTE-n – megugrik a ponthatár, míg a vidékieken, köztük Győrben alacsonyabb lesz a tavalyinál állami ösztöndíjas jogász szakon – dr. Karácsony Gergely, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese szerint ez lehet a hatása a felvételi tájékoztatóban nemrégiben megjelent jelentős változásoknak. A jelentkezőknek az új helyzetben másként kell gondolkodniuk a felvételi sorrendjükről.
A Győr+ Konyha tematikus rovataiban volt már szó a szlovák konyháról, abban is a pozsonyi piacról. Az egyik legnépszerűbb édessége a palettán nem más, mint a puha és illatos mákos kalács.
Ismét komoly gondot okoznak Győr-Moson-Sopron megyében a hódok.
A január a lakossági parkolóbérletek megvásárlásának időszaka az arra jogosult győriek körében. Az árak nem változtak, az éves lakossági parkolási bérlet a 2020-as évre is 3900 forintba kerül. A tavaly megváltott lakossági bérletek ez év január 31-ig érvényesek.
Az Összefogás Győrért Egyesület polgármesterjelöltje, Balla Jenő szerdán ismertette programját az Adyvárosért Egyesület irodája előtt.
"Száz éves alapokra épül a XXI. század"- így fogalmazott a Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója Híradónknak az intézmény nagyszabású fejlesztésével kapcsolatban.
Ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót Pollreisz Balázs, az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje a Zrínyi utcai kórház főbejárata előtt szerdán.
A bábszínház félévértékelőjét Kocsis Rozi igazgatótól hallhatják a hallgatók.