Egy csarnok tetőszerkezete égett Győrzámolyon
Tűz volt csütörtök délután egy kétszintes csarnoképület második emeletén Győrzámolyon, a Központi majorban.
Tűz volt csütörtök délután egy kétszintes csarnoképület második emeletén Győrzámolyon, a Központi majorban.
Molnár Vid Bertalan arcképét egy, a győrszentiváni Szlatki Jenő nyugalmazott tanár fotógyűjteményéből származó képről sikerült azonosítani, addig ugyanis nem tudták, hogyan nézett ki a zárdaépítő kanonok. Ez is kiderült az Életünk utcái, terei helytörténeti sorozat legutóbbi előadásán, a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Szalay Zoltán szerző a gyermekekkel kívánja megismertetni a különös papot, szerzetest, tudóst, a győri kötődésű Rómer Flórist.
A Civilek Győrért Egyesület a szokásos csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóját a Szitásdomb lakóparknál tartotta, ahol Balla Jenő polgármester- és képviselőjelölt több témát is érintett, az egyik legfontosabb egy közigazgatási kérdés volt.
Eredeti nevén arrabbiata, amit otthon, bármikor elkészíthetünk rengeteg szósszal, még több sajttal, négy hozzávalóból. Ezzel a recepttel lassan záródik az „igazi paradicsomos” receptjeim tára, de jövőre folytatom.
Sziasztok Rómeresek! A kicsit hosszúra nyúlt nyári szünet után egy igazi special edition magazinnal indítom el a szezont a Rómer Házhoz hasonlóan, hiszen ezen a héten ünnepli a ház újranyitásnak 5. évfordulóját.
240 millió forintos beruházás keretében megújult Jancsifaluban a Pusztaszeri út. A felújítás költségét az önkormányzat állta. A 630 méteres szakaszon kifogástalan aszfalton közlekedhetnek az ott élők vagy ott dolgozók.
Ha nagy a család, nagy autóra van szükség… és 7 ülésre. A Skoda Kodiaq óriás városi SUV-ban van hely hét ülésnek, ezért most akár állami támogatással is beszerezhető. Egy megbízható, minőségi családi autót próbáltunk ki, ami megfizethető alternatíva. Az Audi győri gyárában nem csak a gyártás, de az irodák tervezése is a virtuális valóság (VR) szintjén történik. Megmutatjuk, a gyáron belüli üzemanyag-töltő állomást. Majd egy vérbeli japán műszer, a Mazda CX-30 mutatkozik be nálunk. Csodás forma, szívómotor és okos hibrid rendszer egy csomagban.
Jótékonysági koncerttel ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját a nyúli Márton Lakóotthon: a ménfőcsanaki Szent Kereszt Plébániatemplomba invitálják azokat, akik az elmúlt években nyomon kísérték az alapítvány és az otthon sorsát. A templomban a Kákics zenekar ad koncertet október 4-én 18.30-tól.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 23 éves nagykállói férfival szemben indult büntetőeljárás vizsgálatát.