Nem csak a munkában tart össze a Nemak
Fontos, hogy ne csak a munkahelyen tartsunk össze, hanem azon kívül is egy csapat legyünk.
Fontos, hogy ne csak a munkahelyen tartsunk össze, hanem azon kívül is egy csapat legyünk.
Azon ételek sora következik, amely rózsaszín kifutót kíván, hiszen a színük az lesz. Ennek ellenére természetes és egészséges minden falat benne!
Tíz ország kutatóinak, gyakorló szakembereinek részvételével rendezték meg a 18. Euracademy Nyári Egyetemet Győrben, a Széchenyi István Egyetemen. A győri rendezvény fókuszában a közösség által támogatott mezőgazdaság (Community-supported Agriculture, CSA-modell) állt, ami az egyik kitörési pontja lehet a helyieket helyben, fenntartható módon ellátó gazdálkodásnak és közösségépítésnek.
Több mint 4,5 millió forint vissza nem térítendő forrásra pályázhatnak álláskereső, és vállalkozást indítani szándékozó fiatalok. A részleteket kedden ismertette a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Az idén októberben elinduló és egészen jövő májusig tartó győri sporteseményen épek és fogyatékossággal élők egyaránt rajthoz állhatnak, hogy eljussanak a Tokiói Nyári Olimpiai illetve Paralimpiai Játékokra.
Amikor az Alfa Romeo bemutatta a Giulia szedánt, újra feltalálta az autót. Aztán megalkotta az igazi sportcrossovert és elkészült a Stelvio SUV. Amit vállalt, az nem kockázat, hanem kihívás.
A mesék világába vezet egy nemzetközi paverpol kiállítás, ami a Péterfy Sándor Evangélikus Iskola falait díszíti hétfőtől.
Rekortán borítású, ízületeket védő futópályán sportolhatnak a győrszentivániak. A 210 méter hosszú pálya 10 millió forintba került, költségét dr. Sík Sándor, a terület önkormányzati képviselője állta képviselői keretéből.
A jövő zöld lesz, vagy nem lesz – ezzel a kijelentéssel kezdte az ellenzéki összefogás sajtótájékoztatóját a Dunakapu téren Rosinger Tímea, a DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP képviselő-jelöltje.