Jelöltből nem lesz hiány
Jelöltből biztosan nem lesz hiány az önkormányzati választásokon. Ez derül ki a megyei választási bizottság összesítéséből, ami szerint igazi jelöltdömpingre számíthatnak a voksoláson résztvevők.
Jelöltből biztosan nem lesz hiány az önkormányzati választásokon. Ez derül ki a megyei választási bizottság összesítéséből, ami szerint igazi jelöltdömpingre számíthatnak a voksoláson résztvevők.
Lelkiekben töltekezhettek azok az egyetemi polgárok, oktatók, hallgatók, akik megtöltötték a győr-révfalui Szentháromság templomot, és részt vettek a Szent László Katolikus Szakkollégium és a Győri Katolikus Egyetemi Lelkészség tanévnyitó Veni Sancte szentmiséjén.
A kezdeményezés mottója ebben az évben a „Sétálj velünk”, mellyel a szervezők a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésre, a tisztább, fenntarthatóbb városi közlekedésre hívják fel a figyelmet.
Hazánkban elsőként hozott létre növényvédelmi előrejelző rendszert a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete.
Idén is díjazták a magyar szinkronszakma legjobbjait. A fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban pénteken rendezett Szinkronikum gálán Menszátor Magdolna és Tordy Géza kapta a szakma életműdíját.
Pihenéshez és buliba készülődéshez is jó választás a Győr+ DJ!
A hold összes fázisa csodálatos, de valamiért különösen vonzódunk a teliholdhoz. Szeptemberben is részesülhetünk ebben a csodában, ám ez kicsit más lesz, mint a többi - számolt be róla a Sokszínű Vidék.
Népzene, néptánc és világzene 3 napon keresztül, 2 színpadon a Dunakapu téren, a Győri Nép- és Világzenei Fesztiválon.
Győrött tartotta országjáró programjának első rendezvényét a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság. A szakmai konferenciasorozat célja, hogy a helyi házi- és kórházi orvosokkal, az önkormányzatokkal megismertessék és megbeszéljék a Magyarországon vezető halálokok megelőzése, s gyógyítása érdekében szükséges tennivalókat.
Mindenképpen sötétedés után érdemes megnézni Máté Bence természetfotós kiállítását a Széchenyi téren. A szombat esti megnyitón már rengetegen voltak.