Permetezhetnek az éjszaka
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatása szerint csütörtök és péntek éjszakára növényvédelmi permetezést terveznek.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatása szerint csütörtök és péntek éjszakára növényvédelmi permetezést terveznek.
A MH 6. Területvédelmi Ezred, 19. Területvédelmi Zászlóaljának kiképző százada szervezte a nemrég befejeződött idei sárvári hagyományőrző honvédelmi tábort, amely ahogy addig mindig, idén is nagy sikerrel zajlott. A gyermekek felejthetetlen élményekkel lettek gazdagabbak s belekóstolhattak a katonaélet kalandjaiba.
A győri Audi Hungaria 41 milliárd forintos fejlesztést hajt végre magyarországi székhelyén, az e-transzformáció névre hallgató projekt döntően az elektromos mobilitásra koncentrál – jelentette be Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, valamint Achim Heinfling, a győri Audi igazgatóságának elnöke. Az eseményen Borkai Zsolt győri polgármester azt hangsúlyozta, az Audi a város fejlődésének motorja.
Az „Erdőpedagógia” koncepcióját is beépítve Spanyolországba varázsolták Győrből a „magyar tavaszt” az Apáczai Csere János Kar oktatói és hallgatói. Immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Barcelonai Főkonzulátussal karöltve a diaszpórában élő magyar családok gyermekeinek a nyári tábort a katalán főváros szomszédságában, Más Po Canyado-ban. Ápolni, megőrizni, és generációkon keresztül átörökíteni a magyar kultúrát – ezt jelenti az egyhetes misszió.
Ahogy az már hagyomány, idén is megáldották a hivatásos szervek gépjárműveit a Szentlélek templom előtti téren.
A rendőrök egy 43 éves győri férfival szemben intézkedtek.
Nyáron célszerű a vízmérőakna fedelét egy léccel kitámasztani, persze úgy, hogy ne okozzon balesetveszélyt. A nagy hőmérséklet különbség miatt ilyenkor erősen párásodik a vízakna belseje. Ez nem tesz jót sem a csöveknek, sem az akna falának. A vízakna és a vízcsövek állagának megóvásához fontos, hogy ilyen melegben jól szellőzzön az akna.
A győri rendőrök egy női sofőrrel szemben intézkedtek, aki a mobiltelefonját nézte vezetés közben.
„Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző” képesítést vettek át ünnepélyes keretek között a szakképzés első végzős évfolyamának tanulói az Audi Hungaria ÁMK-ban.
Az EDDA Művek fergeteges hangulatot hozott szombat este a Dunkapu térre. Több ezer torokból szakadtak fel az évtizedes slágerek.