Igazi erőpróba volt a katonás SZEHero!
Az idei Széchenyi Egyetemi Napokról sem hiányozhatott a SZEHero, melynek során a győri katonák által épített akadályokat kellett leküzdenie a nevezőknek.
Az idei Széchenyi Egyetemi Napokról sem hiányozhatott a SZEHero, melynek során a győri katonák által épített akadályokat kellett leküzdenie a nevezőknek.
„A magyar emberek kétharmada nem túlmunkát, hanem tisztességes bért akar” – mondta dr. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke Győrben. A szocialista párt európai uniós választási sajtótájékoztatóján kedden elhangzott: 240 ezer forintos egységes európai minimálbérre lenne szükség Magyarországon. A szocialisták bevezetnék a 95 ezer forintos minimál nyugdíjat, és a 48 ezer forintos családi pótlékot is.
Az elmúlt három évben 250 millió forintot költött a város szökőkutak, csobogók felújítására és újak építésére – mondta el Borkai Zsolt polgármester a Radó-szigeten, a Hősi emlékműhöz kapcsolódó medence átadásán.
Kevesebben kötöttek házasságot, de kevesebben is váltak el tavaly, mint egy évvel korábban, viszont több gyermek született – tudtuk meg Kun Máriától, a Győri Anyakönyvi Hivatal vezetőjétől.
Változik a helyi és helyközi autóbuszok menetrendje húsvétkor és a tavaszi szünet ideje alatt.
Többé már nem okoz gondot a lehulló csapadék Kismegyeren, a Summás utcában. A problémát kétszáz méter hosszan kiépített vízelvezetéssel oldották meg, mintegy hétmillió forintból, de hamarosan újabb munkálatok kezdődnek.
A Győr-Szol Zrt. és a GYHG Nonporfit Kft. ünnepi tudnivalóit alább közöljük.
Dr. Faragó László a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Széchenyi István Egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszékének egyetemi tanára, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola törzstagja a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat) vehette át a területi tervezés és a területfejlesztés terén végzett több évtizedes kutatói, oktatói és szakértői tevékenységéért.
Ittasan garázdálkodott a férfi egy borozóban, a győri rendőrök elfogták.