Évnyitó a VDF-nél
Az önkormányzat 2019-ben is számít a fiatalok véleményére. A Városi Diák Fórum nem csak a párbeszéd, de a cselekvés színtere is.
Az önkormányzat 2019-ben is számít a fiatalok véleményére. A Városi Diák Fórum nem csak a párbeszéd, de a cselekvés színtere is.
Az elmúlt évtized gazdasági és társadalmi kríziseinek következtében az egész világon emelkedik a mentális zavarok, betegségek előfordulása. A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. győri Vándorgyűlésén az időskori mentális egészség került fókuszba.
Több gyártó is szolidaritását fejezte ki a győri Audi gyár dolgozói felé.
Az Egyesült Államokban, a Central Connecticut State University-n (CCSU) tölthetett vendégoktatóként egy szemesztert a Fulbright-program ösztöndíjasaként Dr. Happ Éva, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi docense. A fogadóegyetem kiemelt figyelmet fordít a sokszínűségre, így nem csoda, hogy hallgatóit Győrrel is megismertette.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőjében állomásozó Széchenyi jégtörő hajó sikeresen teljesítette az üzempróbát.
A fekete cicák – a sötét bundájú kutyákhoz hasonlóan – kevésbé kedveltek, ha örökbefogadásról van szó. Persze mi kicsit sem gondoljuk, hogy jól van ez így, ezért most Győr+ Mancsok rovatunkkal egy fekete cicust szeretnénk felkarolni, s lehetőleg minél hamarabb megismertetni leendő gazdijával, aki nem ítéli el őt a színe miatt.
A baleset a Szigethy Attila út és a Baross Gábor út kereszteződésénél történt.
Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi bértárgyalásokat – közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben,
Épül a nem mindennapi színpad a győri AQUA Sportközpontban, ahol Farsangi Koncertet ad csütörtökön este a Győri Filharmonikus Zenekar.
Több helyen egészségtelen a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.