Tavaszi mozgás a Barátság parkban – fotókkal!
Az időjárás is kegyes volt azoknak, akik egy kis mozgással szerettek volna tenni a tavaszi fáradtság ellen.
Az időjárás is kegyes volt azoknak, akik egy kis mozgással szerettek volna tenni a tavaszi fáradtság ellen.
Már a nyitónapon is sokan látogattak ki a Szentiváni Fesztivál helyszínére, ahol a legnagyobb sikert Horváth Tamás és Curtis aratták. A sztárfellépők sora szombaton is folytatódik!
Az Európai Egyesült Államok a magyar állampolgároknak európai egészségügyi minimumot, európai minimumbéreket és nyugdíjat jelentene – fogalmazott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció uniós listájának vezetője Győrben, a kamarai székházban.
„A legfontosabb közszolgáltatások az összeomlás szélére kerültek. A kormány koncepció nélkül készül például a közlekedési reformra” – mondta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke egy pénteki győri sajtótájékoztatón.
A térköves felújítás a Bajcsy-Zsilinszky út és a Virágpiac közötti szakaszon készült el.
Exkluzív kiadvánnyal ünnepli a győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat megalakulásának huszadik évfordulóját. A kötetet csütörtökön mutatták be látványos lézershow keretében.
A Széchenyi István Egyetem gépészeti képzési tradícióit megalapozó intézetben, Budapesten, az Újhelyi úton működő Felsőfokú Gépjárműközlekedési Technikum műszaki üzemeltetési szakán, az autógépész képzésen 1968-ban végzett hallgatók találkoztak az egyetem győri campusán. Alma Materük ez alkalomból arany emlékoklevelet adományozott a számukra.
Zöldmezős fejlesztés eredményeként új vízminőség-vizsgáló labort avattak a Pannon-Víz Zrt.-nél.
Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi és az E.On. Nyár végére két megyei várost is bekapcsolnak a rendszerbe.
Idén is reggelivel várják a bicikliseket a Bringázz a munkába! kampány részeként.