Év végén lehet a másodfokú tárgyalás a vörösiszapperben
A vörösiszapper másodfokú tárgyalása legkorábban az év végén, vagy a jövő év elején várható - írta a Magyar Hírlap kedden a Győri Ítélőtábla szóvivőjének közlésére hivatkozva.
A vörösiszapper másodfokú tárgyalása legkorábban az év végén, vagy a jövő év elején várható - írta a Magyar Hírlap kedden a Győri Ítélőtábla szóvivőjének közlésére hivatkozva.
A Győri Rendőrkapitányság járőrei május 5-én 6 óra körül akarták ellenőrizni egy személygépkocsi vezetőjét - Győrben, az Aradi vértanúk útján -, a sofőr azonban gépkocsijával megpróbált elhajtani az egyenruhások elől.
A család nem úgy készül, hogy adok hozzá egy anyát, egy apát, gyereket, egy kevés nagyszülőt és kész. Ennek nehézségei vannak, ha már ezt tudjuk, előbbre vagyunk. Családdá születni egy pozitív értelemben vett krízis, olyan helyzetbe kerülünk, amivel addig nem találkoztunk.
Öregdiákjainak szervezett találkozót a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium a Széchenyi István Egyetem új, impozáns Menedzsment Campus épületében, ahová most költözött a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központtal karöltve annak érdekében, hogy az egyetem a modern környezetben még szorosabbra fűzhesse kapcsolatait a gazdasággal. A senior találkozó is ennek jegyében telt.
A Győri Járási Ügyészség tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja a buszsofőrt.
A harmincnegyedik Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vett kilencven széchenyis hallgatót és felkészítő tanáraikat köszöntötték a napokban az Egyetemi Hangversenyteremben megtartott gálán. Négy első, négy második, öt harmadik helyezést, és huszonegy különdíjat szereztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a hazai és a határainkon túli magyar felsőoktatás legnagyobb tehetséggondozó programjának tavaszi rendezvénysorozatán.
A régi életét senki nem kapja vissza – mondta Regős Judit még márciusban egy szülőknek tartott fórumon, ahol arról volt szó, hogyan eszi be magát a bőrünk alá az anyaszerep a többi más mellé.
Győrben már tizenegy önkéntes kapcsolódott be az Önkéntes Nagyi Szolgálat elnevezésű programba, akik óvodás és kisiskolás gyerekekkel foglalkoznak. Kapacitás tehát van, várják a szülők jelentkezését.
Idén igazán nagy szerencséje volt a győri és Győr környéki óvodásoknak, akik a hét elején madármegfigyelésre és gyűrűzésre érkeztek a gyirmóti óvoda udvarára, hiszen rengeteg állatkával találkozhattak.
Győr-Moson-Sopron megyei fiatalok a „Mobil várhat?!” című pályázatra készítették el rajzaikat.