További zászlók színesítik Adyvárost
Adyvárosban már három helyen jelzi tábla, hogy Győr melyik városrészében járunk: a Kuopio Parkban és a Barátság Sportparknál, valamint a tóparton.
Adyvárosban már három helyen jelzi tábla, hogy Győr melyik városrészében járunk: a Kuopio Parkban és a Barátság Sportparknál, valamint a tóparton.
Több győri orvost is jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra idén. A 300 ezer forinttal járó elismerést közönségszavazás útján adják annak az orvosnak, akire a legtöbb voks érkezik.
Beoltották a győri Xantus János Állatkert négy hónapos fehér-tigriskölykeit.
Megyénkben 2018-ban összesen 2102 tűzoltói esemény történt, amely 15 százalékkal kevesebb az előző évinél. Ebből a tűzesetek száma 667-re csökkent az előző évi 843-hoz képest – számolt be a megyei közgyűlés előtt Sallai Péter tűzoltó dandártábornok.
A Belügyminisztérium győri szervezeteinek közel kétszáz munkatársa adta vérét a napokban, ezzel segítve az influenza-szezonban stabilizálni a Regionális Vérellátó Központ vérkészletét.
Sikerrel nyitották meg az új, vízépítési specializációt az infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakon a Széchenyi István Egyetemen. A képzés szakirányfelelőse, Dr. Bene Katalin több évtizedes oktatói munka után tért haza az Egyesült Államokból, és telepedett le férjével, Dr. Richard Paul Ray professzorral Győrben. Azt mondja, megtalálták számításukat a folyók városában.
Zajlik az élet Győr egyik patinás és régóta népszerű általános iskolájában. Sikeres félévet zárt a diákok többsége, ők jó nevű középiskolákban folytathatják tanulmányaikat. Ez nem is csoda, hiszen a Kölcsey Ferenc Általános Iskola kiváló alapokat ad minden fiatal számára.
Győrben nyitotta meg újabb, a kor ügyféligényeire szabott fiókját az Erste Bank. A több mint 700 négyzetméteres, tágas fiókban a lakossági és kisvállalkozói ügyfelek 12 elkülönített tárgyalóban beszélgethetnek pénzügyi kérdésekről a felkészült tanácsadókkal, az ügyintézést NetBank sarok és táblagépek is segítik.
A korcsolyapálya november végétől vonzotta az érdeklődőket a Dunakapu térre. A tavasz azonban már kopogtat az ablakon, s a rossz hír, hogy a jó idővel együtt a koriszezon is véget ér.
Fogolyszökésért jogerősen két év két hónap fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Törvényszék azt a férfi, aki 2017 szeptemberében kihallgatása után megszökött a Győri Járásbíróság udvaráról - tájékoztatta portálunkat a törvényszék szóvivője.