Hasznos ajándékokat kaptak a sofőrök
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban bekövetkezett súlyos közúti közlekedési balesetek helyszínén közlekedésrendészeti ellenőrzéseket végzett a megelőzés és felvilágosítás jegyében.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban bekövetkezett súlyos közúti közlekedési balesetek helyszínén közlekedésrendészeti ellenőrzéseket végzett a megelőzés és felvilágosítás jegyében.
Szeptember végén ismét be lehet pillantani a kutatók birodalmába. Közel kétezer ingyenes programból válogathatnak az érdeklődők.
Lampl Hugó-díjat kapott a Solvex Kft. „Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja” című projektje, ennek tiszteletére emlékplakettet avattak csütörtökön Győrben, a Rába folyó jobb partján, a Szent István téren, az ágyúknál.
32. alkalommal rendezték meg a Szentiváni Szüreti Napot szombaton a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház melletti területen.
„Ha nem ezt csinálnám, amit most csinálok, akkor én extrém sportoló szeretnék lenni” – derült ki többek között ez a meglepő dolog is Koszi Jankáról, a „Hol voltál” című sláger tehetséges énekesnőjéről, aki csütörtökön a Győr+ Rádió Magyar Óra című műsorában járt Adorján Andinál, mesélt a hallgatóknak magáról és szólókarrierjéről, s egyúttal a vezetéknevéről szóló tévhiteket is eloszlatta.
Száz méter magasból is kiszúrják a parlagfüvet és szankcionálják a gondatlan tulajdonosokat. A péri reptéren jártunk csütörtökön, onnan szállt fel az a helikopter, aminek segítségével a fertőzött területeket kutatják fel.
Győrben az M1 autópálya – 83. számú főút csomópontjánál útépítési munkálatok kezdődtek, melyek következtében 2x1 sávra szűkült a 83. számú főútvonal forgalma. Az útszűkület várhatóan október közepéig tart, ez idő alatt a 83. számú főúton, illetve közvetetten a más vonalakon is közlekedő helyi, regionális és országos autóbuszjáratok esetében késésekre lehet számítani.
Gőzerővel épül a Győrt keletről elkerülő út harmadik szakasza, ez magában foglal egy 5,2 kilométer hosszú, kétszer egysávos utat, valamint egy új hidat, amely Magyarország hatodik leghosszabb hídja lesz – mondta el a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések miniszteri biztosa.
A védőnői rendszer megújításáról tartottak konzultációt megyénk védőnői szerdán a Kormányhivatal épületében. A két órás megbeszélést követően sajtótájékoztatón ismertették az elhangzottakat.
Több belvárosi utcában gondot okozott, hogy a fák gyökerei felnyomták a rácsokat, amelyek ezzel balesetveszélyessé váltak. A probléma megoldására a fát védő, a gyökerek épségét biztosító megoldást találtak…