Győr
Győr+ 2018.05.19.

Meghalt egy motoros Győrszentivánnál

Szalagkorlátnak ütközött egy motoros szombat délután az M19-es úton Győrszentivánnál, a járművet vezető férfi meghalt, utasa súlyosan megsérült - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Győr+ 2018.05.19.

Nosztalgia fürdőzésre hívja a győrieket a strand

A győri strandon emberöltők alatt barátságok és szerelmek születtek, talán még kis győriek is megfogantak, ebben a formájában a létesítmény utoljára fogadja a látogatókat, így a nyáron nosztalgiafürdőzésre hívjuk a város polgárait – fogalmazott a Győr+ Hetilapnak a strandot működtető Rába Quelle Kft. ügyvezető igazgatója, Kovacsics Imre.

Győr+ 2018.05.19.

Győri színjátszók Komlón

A győri Rév Színház is részt vesz a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozón (KASZT-on) a mecseki városban május 31. és június 3. között, az önállóvá vált fesztivál versenyprogramjában tizenegy csoport szerepel.

Győr+ 2018.05.19.

Arcélek a győri kórházból

A bátyám után kilenc évvel születtem, édesapám elhatározta, hogy a jellegtelen színnév, a Fehér mellé a Rózsa keresztnevet adja. Néha úgy éreztem, mintha indián nevem volna, de sokak szerint szépen hangzik a Fehér Rózsa – mondja a határozott kézfogást követően, a kórház krónikus belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Átható, meggyőző tekintete van, nem pszichiáter ugyan, de lehet, hogy hipnotizálni is képes.

Győr+ 2018.05.18.

Több autó ütközött az M1-esen

Három autó hajtott egymásnak pénteken 18 óra után az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Győr térségében.

Győr+ 2018.05.18.

Sztárok „ütöttek” a belvárosban

Dobpergés, ütősmuzsika hangja verte fel a békés győri sétálóutca péntek délutáni hangulatát. A kedvcsináló zene a hétvégi Győri Ütős Maratonra invitálta a járókelőket.