Győr
Győr+ 2017.05.16.

Szent László szelleme Dublinban is jelen volt

Az Ír-Magyar Napokat 2009 óta évenkénti váltásban rendezik Dublinban, illetve Győrben. Az idén az írországi helyszín volt soron, ahol a győriek Szent László szellemiségét is megidézték…

Győr+ 2017.05.15.

A győri SZEnergy Londonba készül

A Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team alternatív járműfejlesztő csapata idén már tizedik alkalommal vesz részt a Shell Eco-marathon versenyen, ezúttal Londonban.  

Győr+ 2017.05.14.

Jogesetek a város ügyvédjének noteszából

Egy gyorsan fejlődő város, ahol a gazdaság is jól működik, színvonalas jogi szolgáltatások nélkül nem tudna boldogulni. A jogi háttér jelentőségéről főként korábbi ügyek tükrében beszélgettünk dr. Rákosfalvy Zoltán ügyvéddel, akinek az irodája mások mellett a győri önkormányzat és több minisztérium jogi képviseletét is ellátja.

Győr+ 2017.05.14.

Egyre többen tanulnak szerelemnyelvet Győrben is

„Míg a kilencvenes években a német nyelv dominált, 2010-körül pedig az angol vette át a képzeletbeli dobogó első helyét, mára kiegyenlítődött a németet és angolt tanulók aránya” – mondta el megkeresésünkre Hatos Hajnalka, a Hatos Nyelviskola ügyvezetője és szakmai vezetője.