Győr
Győr+ 2016.11.24.

A jövőn és a jövőért dolgoznak

A jövő szakemberei mutatták be kutatómunkájuk eredményét a Széchenyi István Egyetemen, ahol ismét megrendezték a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciát és Tehetségnapot.

Győr+ 2016.11.23.

Mézes reggeli

Szlovéniából indult, mára pedig szinte az egész kontinenst meghódította a Szlovén Mézes Reggeli program, ami mostanra az Európai Mézes Reggeli nevet viseli.

Győr+ 2016.11.23.

Üdvözlik az áfacsökkentést

Az internethasználat áfájának csökkentése 13 – 15 milliárd forintos megtakarítást jelent az állampolgároknak, ezt még korábban közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

Győr+ 2016.11.23.

Milliárdos gyakornoki program

A fiatalok foglalkoztatásának növelése és kapcsolatok kiépítése a célja annak az 1, 2 milliárd forint értékű programnak, ami már zajlik és legkésőbb 2020. április végéig, mintegy 4500 új munkahely megteremtéséhez kíván hozzájárulni.

Győr+ 2016.11.23.

Létrejött a foglalkoztatási paktum Győrben

A Városháza volt az ünnepélyes aláírás helyszíne, a paktum résztvevői közösen lépnek fel a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekben, többek között a munkaerőhiány csökkentése érdekében…

Győr+ 2016.11.23.

Ünnepi fényben ragyog péntektől Győr

A pénteki nyitányon felgyúlnak a város ünnepi fényei. Egészen pontosan 3500 led izzósor, 13 kilométer fényfüzér és új látványelemek is díszítik az ünnepi időszakban Győrt. A mindenki karácsonyfái az idén összesen 41 helyszínen díszlenek városszerte, de Hugoo-val is rendhagyó formában találkozhatunk.

Győr+ 2016.11.23.

Használjuk ki a kellemes őszi időt!

Szerdán is többnyire derült lesz az ég, csapadék nem várható, a szél megélénkülhet, de napközben akár 17 Celsius-fok is lehet.  

Győr+ 2016.11.23.

Együttműködik a rendőrség és a horgász szövetség

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége együttműködési megállapodásban rögzítette közös feladatait és céljait.  

Győr+ 2016.11.22.

Szakképzési centrumok támogatják a Gyakornoki programot

Elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozások számára indított támogató projektet több város szakképzési centruma, összefogásukkal a pályakezdőket segítő Gyakornoki programban való részvételt kívánják előmozdítani. Az 1,2 milliárd forint költségű projekt, amelynek nyitórendezvénye kedden volt Győrben, száz százalékos európai uniós támogatással valósul meg.