Három Prima-díjat adtak át Győrben
A megyei Prima-díjakat tizenharmadik alkalommal adta át a Vállalkozók Országos Szövetségének Megyei Szervezete november 10-én, pénteken.
A megyei Prima-díjakat tizenharmadik alkalommal adta át a Vállalkozók Országos Szövetségének Megyei Szervezete november 10-én, pénteken.
Immár ötödik alkalommal rendezték meg a PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyét. A Nyugat-dunántúli regionális középdöntő házigazdája a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága volt, ahol öt csapat mérte össze tudását.
A füves útpadkára hajtott, majd járműve bal oldalával neki ütközött az ott található szalagkorlátnak egy ismeretlen jármű november 9-én reggel hat óra előtt az M85-ös számú főúton.
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten negyvenöt eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzesetek és műszaki mentések során kilencen sérültek meg – áll a megyei katasztrófavédelem heti beszámolójában.
...és az ünnep mindig elmarad? – kérdezi könyvének címében Kónya Imre. Eredetileg kijelenteni akarta és múlt időben, de aztán kérdőjel került a mondat végére. Szerinte van tehát remény arra, hogy egyszer ez a nemzet együtt ünnepel, és közösen tud örülni.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Esővel indul a hét, szinte mindenhol szükség lesz az esernyőkre. A meteorológusok öt nyugati megyére kiadták a figyelmeztetést a széllökések miatt.
Reggel nem sokkal hat óra előtt az édesapától kaptuk a hírt, hogy a kislány meglett. Egyelőre több részlettel nem szolgálhatunk, a család köszöni mindenki segítségét és megértését kéri!
A Győr-Szol Zrt. a városi faállomány kezelőjeként nagy figyelmet fordít a közterületen élő fák állapotának megóvására, a balesetveszélyt jelentő növények kiszűrésére. Az utóbbi feladat szükségességét igazolja, hogy a közelmúltban több olyan eset volt, amikor a külsőleg egészségesnek tűnő, ám a kéreg alatt elszáradt, odvas, üreges beteg fa kidőlt.
1957. november 7-én gördült le a futószalagról az első Trabant, amely magyarok millióinak jelentette az első autót. Rosszabb időkben 5-7 év, később már „csak” 3-4 év várakozás után lehetett hozzájutni az egykori NDK „csodához”, amelyet milliók becéztek és még többen csúfoltak.