Az árvíz miatt zárva tart a Magyar Vilmos Uszoda
Mint írják, december 24-e óta azon dolgoznak, hogy a levonuló árhullám minél kevesebb kárt tudjon okozni a létesítményben. A jegyek és bérletek ez idő alatt az Aqua Sportközpontban használhatóak fel.
Mint írják, december 24-e óta azon dolgoznak, hogy a levonuló árhullám minél kevesebb kárt tudjon okozni a létesítményben. A jegyek és bérletek ez idő alatt az Aqua Sportközpontban használhatóak fel.
„Szembe kell néznünk vele, hogy a veszélyek korát éljük" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki többek között Győr szerepvállalását méltatta a védelmi ipari fejlesztések területén.
Országos szinten csökken, Győrben stagnál a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja. Az eredmények országosan továbbra is emelkedett értékeket mutatnak.
A Dunakapu téri óriáskerék látható azon a felvételen, amelyet a külgazdasági és külügyminiszter tett közzé hivatalos Facebook-oldalán, aki feleségével járt városunkban.
Az alsó rakpartokat napokra elöntötte az ár és kis híján a Radó-sziget is víz alá került. Tetemes vízmennyiség vonult le Győrnél, a Rába és a Mosoni Duna is helyet követelt magának.
Egy Szombathely és Budapest között közlekedő vonat elé hajtott egy furgon Győr külterületén, a 8-as vasúti vonalon, a Tarkarét utcánál.
A rendszerváltás óta nem volt ennyire eredményes polgármesteri ciklusa Győrnek. Dr. Dézsi Csaba András polgármesterrel készített évértékelő beszélgetést Zombai-Kovács Ákos, a Győr+ Televízió főszerkesztője. Az interjú során az eddig elvégzett feladatok és felújítások mellett szóba kerültek a jövőt illető tervek, a választás, és az is, hogy milyen változást hozott a mostani vezetés Győr életébe.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatta a lakosságot, hogy a Rába folyó áradása miatt a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót az üzemeltető 2023. december 23-án, szombaton 19 órától lezárja. Ettől az időponttól kezdve a parkolóba behajtani már nem lehetett.
A belvizet a szombati, nagy mennyiségű csapadék okozta.