Sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
A tartós, sűrű köd miatt erősen csökken a látástávolság.
A tartós, sűrű köd miatt erősen csökken a látástávolság.
Gönyűn háromszáz éve működik kisebb-nagyobb kihagyásokkal teher- és személyforgalomra alkalmas kikötő, ekkora fejlesztésre azonban még sosem került sor. Nyolcmilliárd forintból fejlesztették a kikötőt, amely a Dunántúl egyik legnagyobb logisztikai központja lett.
Nem szokásunk közlekedési videóket közzétenni, de ez az eset azért igencsak megdöbbentő, magyarázatot nehéz rá találni.
A Dunapart Rezidencia épülete előtti Mosoni-Duna szakaszon találtak egy Opel Astra típusú személygépkocsit szerdán késő délelőtt.
Kutya nélkül lehet, de nem érdemes élni – győri művészek és imádott kedvenceik.
A szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend 1100 éves, eredetileg gyógyítással foglalkozott, a keresztes háborúk sebesültjeit ápolták. A Győrben lévő lovagrend Szent Imre Kommendája minden évben gyűjtést rendez a befolyt összegből pedig a rászorulókat segítik.
A Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a győri önkormányzat közösen állított emléket az egykori katonai objektumnak, a volt vadászlaktanya egyik felújított épületének falán.
Az idén új névvel, „Virágos Városunk Győr” elnevezéssel hirdette meg az önkormányzat környezetszépítő versenyét. A kategóriák legjobbjai értékes díjakkal gazdagodtak…
Lakossági fórumon mutatta be hétfőn a Zöld város projektet Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója és Sándor János építész. A három milliárd forintba kerülő program keretében teljesen felújítják a Vásárcsarnokot, a Malom ligetet, az Adyparkot, valamint a Vásárcsarnok és a Tesco közötti teret.
A családra, mint értékre, és annak egyik legfőbb pillérére a nagymamára fókuszál az új köztéri alkotás, amelyet a Pálffy utcai rendelők előtt állított a város…