Elhunyt Gábor József zongoraművész
Gábor József zongoraművész Győr két meghatározó zenei intézményének, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolának és a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének volt igazgatója.
Gábor József zongoraművész Győr két meghatározó zenei intézményének, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolának és a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének volt igazgatója.
Rengeteg érdeklődő látogatott el vasárnap 9 és 14 óra között a Baba-Expóra, melynek a győri Duna Center adott otthont.
Végéhez közelednek a győri Nagyboldogasszony-székesegyház felújítási munkálatai, amelyet május közepén kezdtek meg a szakemberek.
Huszonhárom évvel ezelőtt, 1994-ben a Széchenyi István Egyetem és az Universitas-Győr Alapítvány a tudomány és a felsőoktatás ünnepeként, az akadémiai év kezdetén, Széchenyi István születésének évfordulóján – sikeres hagyományteremtő szándékkal – Akadémiai Napot rendezett. Az immár huszonnegyedik Akadémiai Nap központi eseménye ezúttal is az Egyetem Szenátusának ünnepi ülése volt.
Életünk talán egyik legfontosabb kérdése – attól függetlenül, hogy férfiak vagy nők vagyunk – az, hogy összekötjük-e a társunkkal az életünket. Egy győri fiatalember nem mindennapi módon kérte meg kedvese kezét, ennek pedig a család és a barátok mellett akár Te is szemtanúja lehettél!
Csodás elismerésben részesült a győri Lurkó Alapítvány tegnap a városban tartott Gyermekorvos Konferencián: átvehették a Heim Pál emlékérmet, amely lélekben is tovább erősítette az önkénteseket.
Száz új Credo buszt adott át megrendelőinek a Kravtex-Kühne csoport, a járművek három közlekedési társaságnál állnak forgalomba. Ezzel a flottával együtt összesen 316 autóbuszt szállított le a magyar tulajdonú vállalkozás a nemzeti buszgyártási program tavalyi bejelentése óta - tájékoztatta Tormássy Attila, a Kravtex-Kühne csoport marketingkommunikációs vezetője az MTI-t.
Némileg megváltozik a győri közlekedés szeptember 23-án, szombaton 11 órától 19 óráig. Főleg a tehergépjárműveket érinti, de mindenki körültekintően vezessen!
Pénteken 13 és 18 óra között vártunk mindenkit sok-sok szeretettel a Győr+ Média székházánál, ahol a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai fogadták a segíteni akarókat. Köszönjük mindenkinek aki eljött!