Győr
Győr+ 2017.09.21.

Köszöntjük a 80 éves Jancsovics Antal karmestert

Az idei, 2017/2018-as évad kiemelkedő jelentőségű a Győri Filharmonikus Zenekar életében, hiszen 2018 márciusában ünnepli az együttes hivatásossá válásának 50. évfordulóját. Nemcsak a világhírű társulat jubilál, hanem Jancsovics Antal karmester is, aki a zenekart alapító Sándor Jánost váltotta a karmesteri pulpituson. Ünnepi beszélgetésünkben a győri együttesnél eltöltött kilenc év emlékezetes pillanatait tekintjük át vele.

Győr+ 2017.09.21.

Továbbra is népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás

Az egyszerűsített foglalkoztatás népszerűsége továbbra is töretlen, hiszen a munkáltató szempontjából előnyös, hogy nagyon egyszerű a bejelentése, alacsony az adóterhelése és rugalmasan alkalmazható idényjellegű munkák esetén. Győr-Moson-Sopron megyében idén eddig több mint harmincezer munkavállalót alkalmaztak egyszerűsített foglalkoztatással.  

Győr+ 2017.09.21.

Előzzük meg a vadelütést!

Vadon élő állatok okozta balesetek megelőzésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, munkatársai az alábbi jó tanácsokkal segíti közlekedőket.    

Győr+ 2017.09.20.

Megújult a Szövetség utcai Bóbita Óvoda

Nem csak a felújítása, de bővítése is elkészült a Szövetség utcai Bóbita Tagóvodának. A fejlesztés alapvető eleme volt két új foglalkoztató és egy tornaszoba létesítése a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt.

Győr+ 2017.09.20.

Győri buszos programok

Szerdán felfedezhetjük Győrt egy Ikarus 630-as kabrióval! Idén újdonságként Győrbe érkezett a BKV Zrt.  nosztalgiajárműve az Európai Mobilitási Hét alkalmából.

Győr+ 2017.09.20.

Kábítószer termesztőt füleltek le a nyomozók

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogtak egy férfit, akinek az autójában és később a lakóhelyén kábítószergyanús növényi törmeléket és növényeket találtak.

Győr+ 2017.09.20.

A szakemberhiány jelenti a vállalatok növekedésének legnagyobb korlátját

A szakemberhiányt jelölte meg a vállalatvezetők 92 százaléka a növekedés legnagyobb korlátjának a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által készített felmérésben, ezért a szakképzés megújítását szorgalmazza a szervezet - mondta a szövetség főtitkára kedden Győrben, A munkaerőpiac aktualitásai és a szakképzés jövője című rendezvényen.