Ma is él a Szent László-i hagyomány
A Szent László Nap városi programjai délután az ünnepi díszközgyűléssel folytatódtak, amelyen Borkai Zsolt polgármester adta át a Szent László-díjakat.
A Szent László Nap városi programjai délután az ünnepi díszközgyűléssel folytatódtak, amelyen Borkai Zsolt polgármester adta át a Szent László-díjakat.
A kánikulát nemcsak az emberek, az állatok is rosszul viselik, így a gondos gazdiknak nem árt ellesni néhány praktikát az odaadó menhelyi gondozóktól.
Ünnepi szentmisével és a hagyományos körmenettel emlékeztünk meg Szent László királyról kedden. Idén újdonság volt, hogy a misét ezúttal a szabadban, a Dunakapu téren Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta.
A győri katasztrófavédelmi kirendeltségen és hivatásos tűzoltó-parancsnokságon két tizedikes osztály tölt egy-egy hetet a Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából.
Az idei nyár már hozott komoly országos viharokat, amelyek fákat döntöttek, vezetékeket szakítottak le, a leszakadó faágak megyénkben leginkább autókban okoztak károkat. A nyári viharokat és a velük együtt járó meteorológiai jelenségeket nem lehet megelőzni vagy elhárítani, azonban az általuk okozott károk mértékét megfelelő előkészületekkel csökkenteni lehet.
A tartós hőség veszélye miatt négy északkeleti megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.
A projekt keretében áthelyezik a Mosoni-Duna torkolatát, amit egy kétnyílású, árvízkapu funkcióval is rendelkező vízszintszabályozó műtárggyal és egy egyszerű kialakítású hajózsilippel valósítanak meg.
Filmen és könyvben mutatták be, hogy csaknem száz százalékos a bizonyosság arra, hogy a Győrben őrzött Szent László herma, a lovagkirály koponyacsont darabját rejti.
Háromnapos gigarendezvénnyel csatlakozott 2017-ben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum az országos Múzeumok Éjszakája programhoz. A péntektől vasárnapig tartó hosszú hétvégén több, mint tizenötezren voltak kíváncsiak a művészeti, gasztro-kulturális és zenei programokra.
Hazánk első főápolójának, Kossuth Zsuzsannának a tiszteletére készített emléktáblát avattak hétfőn a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Az ünnepségen az ápolók megbecsültségének emelését hangsúlyozták.