Akár tíz évet is kaphat a benzinkutas ámokfutó
A Győri Járásbíróság legfeljebb 30 napra elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki a napokban fegyverrel próbált meg kirabolni egy benzinkutat.
A Győri Járásbíróság legfeljebb 30 napra elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki a napokban fegyverrel próbált meg kirabolni egy benzinkutat.
A pénzügyőrök a legtöbb ellenőrzést Győr-Moson-Sopron megyében végezték.
A Balaton, a Velencei-tó és Budapest mellett Győrben is dolgozhatnak a fiatalok.
Fotómodell, grafikus, szusikészítő szakács, gyógynövénytermesztő, rendőrjárőr, buszsofőr, vasúti forgalomirányító, óvónő, ápoló, cukrász, séf – néhány órára megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő személyek kívánsága vált valóra azzal, hogy kipróbálhatták álomszakmájukat.
A Győr Szol Zrt. pünkösdi ünnepi szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást tesszük közzé.
Lehetőség szerint az autósok mellőzzék a fasorok alatti parkolók használatát.
Két éve négy, tavaly öt, az idén pedig ismét négy gyémánt díjat nyert városunk, amivel továbbra is az Országos Városmarketing Díj Gyémánt ranglista első helyezettje…
A győri rendőrök egy fogyatékkal élő fiatalember álmát váltották valóra.
A győri hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek a járműből.
A rendőrök elfogtak egy 35 éves férfit Győrben, aki a lakásában kábítószergyanús anyagot tartott magánál.