Győr
Győr+ 2015.10.28.

Új díszítő növényzetet kapnak a körforgalmak

Program indul a városi körforgalmak növényzetének megújítására – a részletekről Radnóti Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester számolt be az adyvárosi Tihanyi Árpád út–Földes Gábor utca kereszteződésében, ahol a Győr-Szol munkatársai már meg is kezdték a bejelentéssel kapcsolatos munkát.

Győr+ 2015.10.28.

Milliókat nyerhetnek a gyerekek számára – Pályázat

A győri Kantharosz Gála hat év alatt közel 33 millió forinttal segítette gyerekek álmainak valóra válását. A gálát szervező alapítvány 2016-ban is megrendezi a gálát, és az azon befolyó pénzeket ismét jótékony célra fordítja. Civil szervezetek pályázhatnak.

Győr+ 2015.10.28.

Magyarország elutasítja a kvótarendszert

A Fidesz politikusai nem értenek egyet az Európai Bizottság által javasolt, a migránsok elosztásáról szóló kvótarendszerrel – hangsúlyozta a győri vasútállomás előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján Kara Ákos és Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő.

Győr+ 2015.10.28.

Intézményesül a győri járműipari életpályamodell

„Jövőnk az autó!” mottóval nyílt meg szerdán az Automotive Hungary Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás, amelyen városunk autóipari partnereivel közösen képviselteti magát…

Győr+ 2015.10.28.

„Az emlékezés vámszedői”

Közeleg a Mindenszentek ünnepe és Halottak napja, ilyenkor sokan emlékezünk azon szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk. Sajnos azonban vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy temetők környékén vagyon elleni bűncselekmény károsultjává, áldozatává tegyék embertársaikat.

Győr+ 2015.10.28.

Halottak napi körkép

Annak jártunk utána, hogy idén Győrben mit és mennyiért kínálnak a virágüzletek a Halottak napi megemlékezéshez.

Győr+ 2015.10.28.

Ismét lesznek temetői járatok

Mindenszentek és Halottak Napja időszakában, a temetők felé megnövekvő utasforgalom kiszolgálására, a következők szerint közlekednek a győri autóbuszok.

Győr+ 2015.10.27.

Megszépült a szabadhegyi park

Az elmúlt időszakban számos kisebb park szépült meg Győrben, ezúttal Szabadhegyen folytatódott a felújítás: a Jereváni út és a Lepke utca által határolt zöldterületen a tereprendezést követően fákat telepítettek, és padok is kikerültek.