Napsütéssel indul a hét
A hét elején sok napsütésre készülhetünk, a hét hátralevő része azonban már keddtől csapadékosabbnak ígérkezik, emellett visszaesik néhány fokkal a hőmérsékle ist.
A hét elején sok napsütésre készülhetünk, a hét hátralevő része azonban már keddtől csapadékosabbnak ígérkezik, emellett visszaesik néhány fokkal a hőmérsékle ist.
Ha az időjárás nem is mindig azt mutatja, a tavasz közepén járunk - a városi virágágyakat pedig a lakóközösségek is szívvel-lélekkel gondozzák!
Ünnepeljünk meg együtt fél évszázadnyi, „brummogást – csicsergést – makogást – üvöltést – sziszegést – nyávogást – huhogást – dorombolást – vonyítást – nyerítést – morgást – hápogást – röfögést – vijjogást – nyihogást – zümmögést – mekegést...” és persze a sok-sok közös élményt!
Lakossági hulladékgyűjtés miatt átmenetileg nem üzemel szombaton a Zöld utcai autóbusz-forduló.
Miért ér kevesebbet ma Magyarországon egy nő, mint egy férfi? Ezt a kérdést tette fel már nem először a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata Győrben.
Színes forgataggal, sportos programokkal és kézműves foglalkozással is készültek a szervezők a hagyományos EESZI majálisra.
Veterán autóritkaságok mutatkoznak be a hétvégén Balatonfüreden a Concours d'Elegance elnevezésű rendezvényen. A konvoj Győrből indult.
Friss croissant-, rántotta- és kávéillat terjeng a Belvárosban már kora reggel. Gasztrotúrán voltunk és izgalmas helyekre bukkantunk. Hogy hol mi a legfinomabb és mi fogadja a beérkező vándorokat, azt mindenkinek magának kell felfedeznie, de ez az írott gasztrotérkép segít kitalálni, hol is bújnak meg ezek a kincsesszigetek.
Hatalmas sikert arattak idén is a Győri Ördöglovasok, vagyis a Győri Rodeo Team a múlt hétvégén megrendezett Nemzetközi Díjlovagló Fesztiválon, melyen Magyarországon másodszor tartottak lovasiskolák számára show-versenyt, lehetőséget adva a lovardáknak munkájuk ötletes bemutatására.
Ezekben a napokban érkeznek a postaládákba a kormány által küldött nemzeti konzultációs kérdőívek. Erről nyilatkozott hetilapunknak Kara Ákos és Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő.