Győr
Győr+ 2015.05.30.

Győr Bike: A kétkerekű város

Ismét Győr a Kerékpárosbarát Település verseny abszolút győztese. A fejlesztéseket látva ez nem meglepetés, a kerékpárút-hálózat bővítése után az idén a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer is kiépül.

Győr+ 2015.05.29.

Rómer Flashmob

A Széchenyi téren, az Apátúr ház előtt tartottak villámcsődületet pénteken délután a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákja, a Rómer emlékévhez kapcsolódva.

Győr+ 2015.05.29.

Tovább erősödik a Fidelitas

Továbberősíteni a mostanra kialakult bázist, ez lesz a Fidelitas feladata a következő években. Az ifjúsági szervezet márciusban tartott országos tisztújítást, a közelmúltban pedig Győr – Moson – Sopron megyében is elnökséget választott a Fidelitas. A szervezet régi – új elnöke, Fekete Dávid pénteken tartott sajtótájékoztatót, melyen arról beszélt, hogy egyre népesebb a Fidelitas tábora a megyében, de a következő időszakban még több fiatalhoz szeretnék eljuttatni ötleteiket és programjaikat.

Győr+ 2015.05.29.

Bepalackozta az időtlen örökséget a Pannonhalmi Főapátság

Magyarország első látványpalackozó üzemét nyitotta meg a Pannonhalmi Főapátság Ravazdon, ahol a helyi Béla király kútból nyert 17.500 éves ásványvizet palackozzák. A Vis Vitalis névre keresztelt prémiumtermékben a történelemmel, a szakralitással és a hagyománnyal a fejlődés, valamint a precizitás ölelkezik.

Győr+ 2015.05.29.

Lüktető Belváros

Sétára invitálta a sajtó munkatársait a Belváros két önkormányzati képviselője dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid pénteken. A több mint hétszázmillió forintos Lüktető Belváros projekt révén számos belvárosi utca és épület újult meg.

Győr+ 2015.05.28.

Helyi értékek a Rábcatorok kistérségi együttműködés középpontjában

„Múlttal a jövőért” ez a címe annak a napokban lezáruló projektnek, amelyben a Rábcatorok kistérség 18 települése többek között leltárba vette és rendszerezte természeti és épített értékeit, programokat szervezett kulturális örökségének továbbörökítésére és erősítette az együttműködést a helyi termékeket előállítók körében.

Győr+ 2015.05.28.

Horváth Csaba győri rendőrkapitány megbízását visszavonták

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány indokolás nélkül visszavonta Horváth Csaba r. ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Győri Rendőrkapitányság vezetőjének vezetői megbízását 2015. május 31-ei hatállyal.