Győr
Győr+ 2014.07.26.

Otthonunk: Szabadhegy és Kismegyer

Városunk az elmúlt esztendőkben jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos nagyberuházás valósult meg, és zajlik napjainkban is. Cikksorozatunkban Győr városrészeibe látogatunk, hogy megnézzük, miként érintette a fejlődés az egyes lakókörnyezeteket.

Győr+ 2014.07.23.

Zöldterület-és járdák fejlesztése

Immár harmadik ütemben került sor az épületek előtti zöldterület-és járdák fejlesztésére a Kodály 2/A-D - Ifjúság krt. saroknál, ahol már 3 éve folyamatosan történik minden évben területrendezés.

Győr+ 2014.07.22.

Röplabda-pályával gazdagodott a győrújbaráti tábor

A győri önkormányzat 2010 óta folyamatosan, minden évben támogatja a Győrújbaráti Gyermektábor fejlesztését. A napokban egy új strandröplabda-pályát avattak a területen, így a táborban szinte minden sportolási lehetőség adott.

Győr+ 2014.07.22.

Ötmilliárdos fejlesztés a győri Audi Hungaria Iskolában

A 2010-ben alapított Audi Hungaria Iskola helyén egy vadonatúj oktatási központ jön létre 2017-ig, a beruházást a magyar állam is támogatja. Az ünnepélyes alapkőletételen Borkai Zsolt polgármester azt hangsúlyozta, az iskolába nem csak német, hanem győri gyerekek is járhatnak.  

Győr+ 2014.07.20.

Otthonunk: Marcalváros

Városunk az elmúlt esztendőkben jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos nagyberuházás valósult meg, és zajlik napjainkban is. Cikksorozatunkban Győr városrészeibe látogatunk, hogy megnézzük, miként érintette a fejlődés az egyes lakókörnyezeteket.

Győr+ 2014.07.20.

Delfinnel a Mosoni- Dunán

Jó hírrel szolgálunk, szeptemberben Győr lesz a házigazdája vízi rendőreink hagyományos, immár tizenharmadik országos szakmai versenyének. Domicser József rendőr főtörzszászlós és Miletics Mór rendőr törzszászlós tavaly, Balatonöszödön, kategóriájuk ezüstérmét érdemelték, ők mondják, hogy az idei vetélkedésnek is jó néhány, a nagyközönség számára izgalmas mozzanata lesz.

Győr+ 2014.07.19.

GYORSHÍR Győr rendezi jövőre az úszóbajnokságot

Győr városa nyerte a 2015. és a 2016. évi úszó versenyek rendezési jogát. – erről Petrov Iván a Magyar Úszó Szövetség  (MÚSZ) Nyugat-Dunántúli Régió vezetője számolt be portálunknak.

Győr+ 2014.07.19.

Hosszú lépés az éjszakában

Sok ember, fröccs, hosszúlépés, világmegváltás a Széchenyi téren a legendák és a fröccs fesztiválján.