Győr
Győr+ 2014.07.19.

Otthonérzet, család, közszolgálat

A világ vándorol, amióta nyitottak a határok. Vannak, akiket valami mindig helyben tart. Az országban, Győrben, a városrészében: a család, a hazaszeretet, az otthon biztonságérzése. A magára és a közre szabott feladat. Még egy természete szerint nyílt, befogadó városnak is azok alkotják a gerincét, a tartóoszlopát, akik saját környezetükben teremtenek távlatos otthont maguknak, és azt szeretnének másoknak is. A Révfaluban lakó Morvay László ilyen ember.

Győr+ 2014.07.17.

Jól haladnak a belvárosi felújítások

A tervek szerint halad a belvárosi utcák felújítása, sőt, több a decemberi határidő előtt, a nyár végéig elkészül – mondták el a városrész képviselői, dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid.

Győr+ 2014.07.16.

Megújul a Kossuth utca egy szakasza

230 millió forintból, szaknyelven szólva faltól falig, vagyis teljesen megújul a Kossuth utca 230 méter hosszú szakasza. A kizárólag önkormányzati pénzből megvalósuló beruházás keretében az Erkel Ferenc utca és a Jakobinus köz között kicserélik a rossz állapotban lévő közműveket, utat és járdát újítanak fel, de gyalogos átkelőhelyeket és egy 75 férőhelyes parkolót is kialakítanak. Az erről szóló terveket Fekete Dávid alpolgármester és Prédl Antal, a győri útkezelő szervezet vezetője a helyszínen mutatták be a sajtónak.

Győr+ 2014.07.16.

Karbantartások a távhőrendszerben

A szokásoknak megfelelően a nyári hónapok a GYŐR-SZOL Zrt. Távhőszolgáltatási Igazgatóságán a felújítási munkák jegyében telnek.

Győr+ 2014.07.16.

Családi nap és nyári programok a marcalvárosi aluljáróban

Július 19. szombat délután családi napot rendez az OKos hely közösségfejlesztési projekt a Lajta utcai aluljáróban. 13 órától a közönség minden generációjának részvételi lehetőséget biztosító programok lesznek. Lesz családi vetélkedő, a kártyapartik sorában lehet snapszert, UNO-t, pókert is játszani. Előbb Füzi Rozi a nagyobbakkal, később Töreky Zsuzsi a legkisebbekkel rögtönöz majd mesejátékot, ezúttal a világot jelentő deszkák helyett az aluljáró kövén. A délután során fellép lufibohóc, és két óránként buborékparti varázsolja el a közönséget. Folyamatosan lehet kézműveskedni, működni fog a gyereksarok, a könyvcsere és a közösségi kávézó is. A napot a Bridge to you együttes koncertje zárja 18 órától. A programhoz gyermekkönyv- és játékvásár kapcsolódik.

Győr+ 2014.07.14.

Otthonunk: Adyváros

Városunk az elmúlt esztendőkben jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos nagyberuházás valósult meg, és zajlik napjainkban is. Cikksorozatunkban Győr városrészeibe látogatunk, hogy megnézzük, miként érintette a fejlődés az egyes lakókörnyezeteket.

Győr+ 2014.07.14.

20 éves évfordulóját ünnepelte a győri Arrabona Polgárőr Egyesület

Az Arrabona Polgárőr Egyesület idén június 28-án ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból az egyesület vezetői egy évfordulós rendezvényt szervezet több vendéggel, melynek helyszíne a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala dísztermében került sor.

Győr+ 2014.07.13.

Diligens Tibor: A város olyan, mint a benne élő emberek

Takaros ház a Diligens családé. A fehér homlokzat, az ápolt kert, a mértékkel elegáns porta olyan barátsággal simul a szomszédokhoz, mintha ugyanazt gondolná a világról mindenki, aki a Pannónia utcában él. Diligens Tibor a lánykéréssel végződő udvarlós hőskort is számolva, negyven éve ismerkedik Szabadheggyel, s ma már biztos benne, nincs a városban még egy ilyen jól lakható környék.