Győr
Győr+ 2014.03.25.

Virágzó Városrét – költöznek be a lakók

Alig egy évvel a bejelentetést követően, hogy az OTP Ingatlan Zrt. fejezi be Győr egyik legnagyobb, újépítésű társasházát, az első lakók már be is költözhetnek a lakásokba. Az épületegyüttes kulcsrakész befejezése mintegy kétmilliárd forintos beruházást jelentett, ehhez szinte kizárólag helyi építőipari vállalkozások közreműködését vette igénybe a beruházó. A modern, színvonalas lakások hozzávetőleges négyzetméterára bruttó 300 ezer forint, a garzontól a családi otthonokon át a tetőtéri „penthouse” lakásig széles a kínálat. A lakások a befektetők körében is népszerűek.

Győr+ 2014.03.24.

Kevesebb bűn, több bünhődés

Összesen 6372 bűncselekmény történt tavaly városunkban, 32,86 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző esztendő azonos időszakában – ez is olvasható abban a beszámolóban, melyet a megyei rendőr-főkapitányság tár a képviselők elé a csütörtök délutáni önkormányzati ülésen.

Győr+ 2014.03.24.

Kukagyújtogatók

Ma reggelre teljesen kiégett két szelektív hulladékgyűjtő konténer Győr-Sziget városrészben.

Győr+ 2014.03.22.

Vasárnap zárva a parkolóház

Vasárnap reggel 6 órától várhatóan 16 óráig Győrben a Jókai parkolóház bejárata előtti díszburkolatot javítják.

Győr+ 2014.03.21.

A víz világnapja

A hagyományoknak megfelelően idén is megünnepeltük Győrben a Víz Világnapját.

Győr+ 2014.03.19.

Tavasz a Rába Quelle élményfürdőben

A tavasz beköszöntével előkerülnek a kerti szerszámok, listába szedjük a házkörüli munkákat. A téli pihenés után éreznünk kellene, ahogy feltöltődünk energiával, mégis erőt vesz rajtunk a tavaszi fáradtság.