Győr
J. Kovács Andrea 2023.12.05.

Megérkezett a Mikulás!

Szent Miklós nap előestéjén megérkezett a Mikulás a Széchenyi térre. Itt már népes gyereksereg várta a fehér szakállú öreget. Mosolyogva üdvözölte az apróságokat, s arra kérte őket, hogy énekeljenek. Így aztán egymás után csendültek fel az ismert dalok, először kicsit bátortalanul, majd egyre hangosabban. A Mikulásnak láthatóan tetszett az előadás, mert minden gyereket megajándékozott szaloncukorral.

J. Kovács Andrea 2023.12.05.

Sportnapot szerveztek a Győr+ Angyalok

Fantasztikus hangulat uralkodott a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ahol a Győr+ Angyalok folytatták idei karácsonyváró ténykedésüket, árva és hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek sportnapot.

Szerző és fotó: Pécskai István 2023.12.05.

Gyermekeket ajándékoztak meg, s láttak vendégül a Bringás Mikulások

A Hobbikerékpárosok Országos Klubjának Győri Egyesülete a megalakulása óta rendkívül fontosnak tartja a jótékonykodást – különösen az év végéhez közeledve. Idén decemberben a Bringás Mikulások elsősorban a nagycsaládosok ünnepét szeretnék könnyebbé, szebbé és fényesebbé tenni.

Győr+ 2023.12.05.

Újabb nemzetközi képzésen jártak az Apáczai-karosok

November 27. és december 1. között a holland NHL Stenden Alkalmazott Tudományok Egyetemén zajlott a Regional University Network – European University (RUN-EU) egyetemi kezdeményezés egyik hibrid formájú rövid képzési programjának jelenléti hete, amelyen a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karát három hallgató és a Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszékét két oktatója képviselte.

Győr-Szol Zrt. 2023.12.05.

Lezárások a parkolóházak nyitott szintjein

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú veszélyjelzést adott ki 2023. december 6-ára, szerdára Győr-Moson-Sopron vármegye területére, mivel akár az öt centimétert meghaladó havazás várható.

Győr+ 2023.12.05.

Csankó Zoltán kapta a 15. Kaszás Attila-díjat

A kiváló színészt, Csankó Zoltánt ismét jelölte a Győri Nemzeti Színház a megtisztelő Kaszás Attila-díjra, amelyről a Győr+ Média is beszámolt. Ma pedig kiderült, hogy a győri színész lett az idei díj büszke tulajdonosa.

Németh Boglárka - Pulai Sarolta 2023.12.05.

Angyali Pedró: reggelire hívták meg az autista otthon lakóit

Ismét útjára indult a Győr+ Média karácsonyi kampánya! Ennek lényege, hogy december 1-24-ig többen is angyallá változtak, köztük ismert győriek, vállalkozók, civil szervezetek, akiknek segítségével élményajándékokat adhatunk időseknek, fiataloknak, rászorulóknak, sérültséggel élőknek vagy épp betegeknek.

Pécskai István 2023.12.05.

850 ezer forintot gyűjtöttek a beteg gyermekek gyógyítására

Október 14-én rendezték meg müncheni mintára a I. Kismegyeri Jótékonysági Oktoberfestet Győrben. Az ingyenes családi eseményen számos színes program várta az érdeklődőket. A rendezvény fő célja az volt, hogy a Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány részére adományt gyűjtsenek.

Győr+ 2023.12.05.

Decemberi Egységes Alapkiképzés Győrben

A Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred 19. Területvédelmi Zászlóalj tájékoztatja a lakosságot, hogy Egységes Alapkiképzést hajt végre, melynek során fokozott hanghatásra kell számítani az alábbiak szerint.