Irány a Szentföld!-VIDEÓVAL
A Szentföld, Izrael, három vallás szülőhelye, az a hely, ahová minden embernek életében legalább egyszer érdemes ellátogatnia.
A Szentföld, Izrael, három vallás szülőhelye, az a hely, ahová minden embernek életében legalább egyszer érdemes ellátogatnia.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy szeptember 15. és november 15. között ebösszeírás lesz Győrben a Magyar Állatorvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének, a Xantus János Állatkertnek és a győri önkormányzattal együttműködési megállapodást kötő állatorvosoknak a bevonásával.
A szokásostól eltérően ezúttal mindössze három tervezett napirendet tárgyalt csütörtöki közgyűlésén a győri önkormányzat.
Nem kilőtt gránát okozta az előrelátó kitelepítést. A lőszert elszállították.
A tűzszerészek a helyszínen vannak, folyik a környező épületek kiürítése, és útzárásra is kell számítani…
2013-ban tizenkettedik alkalommal rendezik meg Európa-szerte az Európai Mobilitási Hetet és Autómentes Napot, a fenntartható és környezetbarát városi közlekedést népszerűsítő programsorozatot. Az Európai Unió által meghirdetett Levegő Évével összhangban megvalósuló rendezvény idei jelmondata: „Tiszta levegő – Mozdulj érte!”
Pénteken búcsúztatják Tapodi Péter klubigazgatót, jövő szombaton Fűzy Ákos vezetőedzőt, a hétvégén Kapuvárnál történt buszbaleset két halálos áldozatát - tette közzé honlapján a HAT-AGRO UNI Győr kosárlabdacsapat.
A díjat szeptember 11-én adták át azon a rendezvényen, amelyen a nyugdíjba vonuló kitüntetettől kollégái köszöntek el.
Megújult a Richter Terem, a filharmonikusok otthonában a nézőtér új, egységes burkolatot kapott, továbbá az üléseket is nagyobbra, komfortosabbra cserélték.
Fűzy Ákos és Tapodi Péter lelki üdvéért szeptember 12-én, csütörtökön este hat órától tartanak engesztelő szentmisét.