Soha nem lesz ‘néhai’
Meghalt Matusz Károly fotóriporter. Hatvanhat éves volt. Temetéséről később intézkednek.
Meghalt Matusz Károly fotóriporter. Hatvanhat éves volt. Temetéséről később intézkednek.
Szenvedélybetegségek veszélyei a munkahelyeken címmel rendeztek konferenciát a megyei kereskedelmi és iparkamarában.
Kevéssel kilenc óra után újraindult a vasúti forgalom a Győr-Sopron vasútvonalon Kóny és Csorna között - tájékoztatta a GYSEV szóvivője az MTI-t csütörtökön.
A városi műjégpálya mellett elkészült gyakorlópályát március 27-én avatták fel. A beruházást további, a nagypálya teljes megújítását eredményező fejlesztések követhetik.
Elkészült a Lajta veszély- és kockázati térképe - közölte a szerdai győri projektzáró sajtótájékoztatón az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Hét hónapja szentelték fel Pannonhalmán az angol építész, John Pawson tervei alapján teljesen felújított és tereiben újraértelmezett bazilikát, rövidesen pedig megnyílik az új bejárati épület is a monostorban az egyéni látogatók előtt.
Nagyszombaton ingyenes a felszíni parkolás Győrben.
Csaknem kétmillió forint értékű lopott Erzsébet-utalványt találtak rendőrök Győrben, egy közúti ellenőrzésnél - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
A GYŐR-SZOL Zrt. március 27-ére virradó éjszaka a havazás miatt a hidak és felüljárók, valamint a tömegközlekedési útvonalak sózását és ekézését végezte.
Magyarország nem hagyja magát - ez a jelmondata a rezsicsökkentés érdekében a Fidesz által kezdeményezett aláírásgyűjtésnek. Győrött az első órákban háromszázan írták alá az íveket.