Újra megállnak a buszok a Jereváni úti postánál
Mától újra megállnak a buszok a Jereváni úton, a postánál.
Mától újra megállnak a buszok a Jereváni úton, a postánál.
Kismegyeren és Szabadhegyen is megemlékeznek az államalapító Szent István királyról
A szabadhegyi Lovas és a Vándor utcák mögötti zöldterület játszóterén egy új csúszdát és homokozót építettek ki.
Változik a győri 6-os és 11-es buszok útvonala - tudatja közleményében a Kisalföld Volán az önkormányzat döntésére hivatkozva.
A nyomozás eddigi adatai kizárták egy harmadik személy közreműködését abban a családi tragédiában, amely szerdán történt Győrben.
Továbbra is az ütemterv szerint haladnak a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban zajló mintegy 11,3 milliárd forintos beruházás munkálatai.
Európa hat országából 14 Lions klub fogott össze, hogy vak és látássérült tandem kerékpárosok egy kis csoportja megvalósíthassa a nagy álmot: Győrből indulva, végigkerekezve Európát, eljusson a londoni Paralimpiára.
A Magyar Honvédség katonái a világ szinte valamennyi részén jelen vannak az ENSZ és az EU által vezetett béketámogató műveletekben. A két legjelentősebb ezek közül a balkáni és az afganisztáni hadszíntér, ahol első sorban a NATO illetve az EU zászlaja alatt működő kontingensekben és parancsnokságokon teljesítenek szolgálatot az ide vezényelt honvédek. Magyarország számára a stabilitás megteremtése a Balkán félszigeten különösen fontos, melyet az itt állomásozó katonáink létszáma is tükröz.
A Győr-Szol Zrt. értesíti a tisztelt ügyfeleket, hogy a Magyar Vilmos Uszoda (volt Gyáév-uszoda) karbantartási munkálatai a tervezettnél hamarabb befejeződnek.