Apor-szobrot is kap Győr a Gasztonyi-családtól
Továbbra is jellemzően „hazai pályán” adományoz a Vill-Korr, de a szoborállításról sem tesznek le. Szent Lászlóé csak az első.
Továbbra is jellemzően „hazai pályán” adományoz a Vill-Korr, de a szoborállításról sem tesznek le. Szent Lászlóé csak az első.
Az elmúlt napok zivataros időjárása a Pannon-Víz Zrt. munkatársainak is több munkát adott. Kedden összesen 10 alkalommal hívták őket, bár pince elöntés, vagy komolyabb csatorna elzáródás nem fordult elő.
A bajnokságban második helyet szerző SZESE Győr NB1/B-s férfi kézilabdacsapat május 23-án, szerdán látogatott a Városházára.
Fejlesztenék a győri elővárosi közlekedést. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület győri helyi tagszervezete évek óta foglalkozik a város közlekedési rendszerével.
Különleges programmal, autóépítéssel várja a kicsiket a gyermeknap hétvégéjén a március közepén megnyílt győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ.
Hat városban rendezik meg idén Az Ezer Lámpás Éjszakáját az eltűnt gyerekek világnapja alkalmából május 25-én, pénteken.
A Szabolcska utca teljes hosszában a régi lámpatesteket korszerű, fémhalogén fényforrásokra cserélték, amely nagyobb megvilágítást ad, és gazdaságosabb is.
Több ezren kóstoltak bele a második alkalommal megrendezett Gyirmóti Halászléfőző Verseny hangulatába az elmúlt szombaton.
Pünkösdhétfőn, május 28-án fél tizenegykor Hősök napi megemlékezést szervez Győr-Újváros településrészi önkormányzata a Kossuth utcai Szent József templomban.
A Honvédelem napja és Budavár visszafoglalásának 163. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrede ünnepi állománygyűlést rendezett az elmúlt pénteken, a likócsi laktanyában.