Vizet a Dunába! – a Kisalföld népi kezdeményezése
Országos népi kezdeményezést hirdetett a győri Kisalföld című napilap.
Országos népi kezdeményezést hirdetett a győri Kisalföld című napilap.
Először telepítettek halakat a Marcal folyóba azóta, hogy 2010 októberében, néhány nappal a Kolontári vörösiszap-tározó gátjának átszakadása után az erősen lúgos vegyszer teljesen kipusztította a folyó élővilágát. A mérgező szennyezés következtében mintegy húsz tonna hal pusztult el, több tízmillió forintos kárt okozva ezzel a halászatból és a túrizmusból élőknek.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. országos szakmai konferenciasorozatot szervez.
Győr is részt vesz a Rot-Weiß-Rot in Ungarn szlogen alatt futó turizmusmozgalomban, amelynek lényege, hogy az ausztriai magyarok osztrák ismerőseiknek ajánlják Magyarországot, mint turisztikai célországot…
A Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. május 14-én hétfőn megkezdte az egynyári virágok kiültetését és a muskátlik kihelyezését. Ennek eredményeként közel két hét múlva összesen 75.000 db egynyári virág és további 1500 darab muskátli díszíti majd Győr különböző közterületeit- tájékoztatta portálunkat Nagy Csaba kommunikációs menedzser.
Kisebb a baj, mint vártuk: egy vágányon közlekedhetnek a vonatok az ácsi baleset után.
Még soha ennyi motor nem gyúrta egy időben Győr útjait, mint szombat délután. Az előre beharangozott szeles idő ellenére is megdőlt az eddigi részvételi rekord a tizedik Nemzetközi Jótékonysági Motoros Találkozón.
Rózsavölgyi László 2010 óta képviseli Marcalváros I. nyugati részét és Marcalváros II. városrészt a győri önkormányzatban. Új képviselőként hamar megismerte az itt élők problémáit, hiszen kiemelt figyelmet szentel a személyes találkozásoknak. Gyakran látogatja a terület iskoláit, nyugdíjasklubjait. Szoros kapcsolatot alakított ki az intézmények vezetőivel, a szolgáltatókkal és a közös képviselőkkel annak érdekében, hogy a felmerülő problémákra gyors megoldást találjon.
A hétvégén tizedik alkalommal rendeznek jótékony célú motoros találkozót Győrújbaráton. A kerek évforduló alkalmából, a sok évi jótékonykodás elismeréséül Borkai Zsolt polgármester jutalmazta a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körét.
Kivetítő várja a szurkolókat a Városháza előtt vasárnap, ahol együtt szurkolhatunk a kézilabdás lányoknak a Podgorica elleni Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóján.