Fidelitas Mikulás-VIDEÓVAL
Ifjú Mikulások lepték el csütörtökön kora este Győr belvárosát.
Ifjú Mikulások lepték el csütörtökön kora este Győr belvárosát.
December 9-én hat olasz nagyvárost érintő 10 napos turnéra indul a Győri Balett, amelynek során magyar koreográfus (ifj. Harangozó Gyula) Zorba című nagy sikerű darabját adják elő Cormons, Bologna, Pavia, Catanzaro, Bari és La Spezia városokban egy-egy előadáson. A turné a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával olasz meghívásra, az idén zajló Olasz-Magyar Kulturális évad keretében valósul meg.
A napokban készült el a Dunakapu tér Jedlik Ányos utca–Kossuth híd által kijelölt vonala és a Káptalandomb közötti sávja, így advent idején már rendezett környezetben közlekedhetnek a gyalogosok.
A GYŐR-SZOL Zrt. piacterein immár a karácsonyé a főszerep. A szeretet ünnepéhez közeledve a Vásárcsarnoknál megnyitott a karácsonyi vásár és hamarosan indul a fenyőfa árusítás is.
A viharos szél miatt a közterületen állófákról gallyak, ágak törhetnek le - figyelmeztet a Győr-Szol.
Több százezer gyermek karácsonyát teszi jobbá a MikulásGyár kampány. Az összegyűjtött tartós élelmiszerek és játékok rászoruló, szegénységben élő családokhoz kerülnek. A Győrben összegyűjtött ajándékokat megyénkben osztják szét a Magyar Vöröskereszt segítségével. Az adományokat az ETO Parkba várják.
Axel Schifferer, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója jelképesen átadta a Családsegítő Szolgálat központjában azokat az ajándékcsomagokat, amelyeket a vállalat munkatársai gyűjtöttek a vállalat „Adni jó” névre keresztelt karácsonyi adományozási akciója keretében.
Ahogy a profik csinálják Amerikában, ebből kaptak ízelítőt kedden a győri rendőrök.
A Mikulás csütörtök reggel érkezett a Városháza elé, ahol a gyerekek verssel, énekekkel köszöntötték a nagyszakállút.