Kik lehetnek a biciklitolvajok?
A Győri Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A Győri Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen.
Gazdagodik Győr éttermi kínálata. Információnk szerint rövidesen három-négy török étterem is nyílhat.
Cristiano Ronaldo egy Audi RS6-ost választott, melynek a motorja Győrben készült - írja az autoszektor.hu.
November 29-én a díszvilágítás ünnepélyes felkapcsolásával megkezdődött az Advent Győrben rendezvénysorozat.
Kilencvenmillió forintból tervezheti a következő évek területfejlesztéseit Győr-Moson-Sopron megye - közölte a megyei közgyűlés alelnöke pénteken az MTI-vel.
Egy 35 éves osztrák férfi volt az, aki csütörtökön fizetés nélkül távozott egy hegyeshalmi benzinkútról, és autós üldözés után a határ osztrák oldalán fogták el - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Az adventi forgatag előtt Segítő Vásár kapott helyet a Széchenyi téren: csütörtökön megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élők által készített termékeket árusítottak a már felállított faházakban. Az eseményre Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára is városunkba látogatott, aki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a versenypiacra való, kiváló minőségű termékekről beszélhetünk.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának vendége volt Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó a Karrierportrék című beszélgetéssorozat legutóbbi rendezvényén válaszolt Simon Róbert Balázs alpolgármester kérdéseire.
Az eddigi éveknél is szebb látványban lesz részük azoknak, akik részt vesznek az „Advent Győrben” fesztivál megnyitóján, és megtekintik az ünnepi fények felkapcsolását…
A Győr-Szol a napokban elkezdte a faültetést Győrben. Bár furcsának tűnhet, hogy novemberben, a fagyok közeledtével végzik ezt a munkát, de szakemberek szerint erre a lombhullás utáni időszak a legalkalmasabb, mert ilyenkor a fák nyugalmi állapotban vannak.