Árvíz/belvíz – Győr megye három településén küzdenek a belvízzel
Győr-Moson-Sopron három településén, Farádon, Szanyban és Vitnyéden küzdenek a belvízzel - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel.
Győr-Moson-Sopron három településén, Farádon, Szanyban és Vitnyéden küzdenek a belvízzel - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel.
Mintegy harminc kiállító, utazási iroda és a magyar régiók turisztikai szolgáltatásait, programjait népszerűsítő egyesület mutatja be kínálatát a pénteken nyíló utazási kiállításon Győrben.
A Győri Zsidó Hitközség vezetője, Villányi Tibor kezdeményezésére tüntetők fogadták városunkban Gyöngyösi Mártont, a Jobbik országgyűlési képviselőjét.
Kezdődik a Rába tetőzése a Győr-Moson-Sopron megyei Vágnál, a folyó vízállása nem éri el a harmadfokú készültségi szint határát, reggelre pedig várhatóan a másodfok alá csökken a vízszint – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerda délután.
Új köntösben, új időpontban és új névvel jelentkezik idén a Széchényi Egyetemi Napok programsorozata. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján az egyetem és a város együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírt egy minden fiatal számára nyitott győri ifjúsági centrum létrehozására.
A márciusi közgyűlésen fogadták el a győri képviselők a város új civil koncepcióját, és a non profit szervezeteknek szóló pályázatot is kiírták 25 millió forintos keretösszeggel
Folytatódik a belvárosban a járdák felújítása. Az önkormányzat mintegy 23 millió forintot költ fél kilométer hosszú szakasz burkolatának cseréjére, a balesetveszélyes, töredezett aszfaltot térkövek váltják fel – jelentette be Fekete Dávid alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője szerdán.
Lángra lobbant egy tréler rakománya hajnalban a 85-ös úton – tudta meg portálunk a tűzoltóktól.
A szerdára várható, helyenként erős hófúvás miatt lassabb haladásra és fennakadásokra kell készülni az utakon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Legalábbis a jelen állás szerint akkora nem, hogy lezárják a rakpartot.