Senor and senorita party a Tower-ban
Senor and senorita partyt rendeznek november 22-én a győri Tower Clubban.
Senor and senorita partyt rendeznek november 22-én a győri Tower Clubban.
Kovács Tamást választotta elnökévé az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete - tudatta a szocialista párt a szombati küldöttgyűlésről kiadott közleményben.
Egy nő holttestére bukkantak az éjjel a Győr-Moson-Sopron megyei Szerecsenyen, a bányatóban – tudtuk meg szombat délelőtt a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
A Regionális Állásbörze a győri Széchenyi István Egyetem hagyományos novemberi rendezvénye, amely 6 éves múltra tekint vissza, s Alumni, Karrier és Információs Központ szervezi.
Márton-napi találkozásaink olyan kiegyensúlyozott légkört teremtettek az elmúlt évtizedben, amely példaértékű lehet feszültségeket, szakadásokat hordozó és azt újra generáló, időnként elmélyítő hazai környezetünkben - így fogalmazott Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát pénteken este a monostor könyvtárában, ahol Ittzés János evangélikus püspöknek adták át a Szent Márton-díjat.
A győri kereskedők előrejelzése szerint 30 százalékkal is visszaeshet idén a téli gumik iránti kereslet, mivel az autósok, de a cégek egy része is megpróbálja megspórolni a kerékcserét, vagy használt abroncsokkal átvészelni a telet. Ráadásul a legtöbb szerviz, készülve az alacsonyabb érdeklődésre, nem is rendelte meg időben az új gumikat, így több műhelyben hiánycikknek számítanak egyes típusok. Téli gumit interneten is lehet rendelni, de sokszor a beszerzés így sem megy hamarabb, mint a kereskedésekben.
A szálló por magas koncentrációja miatt egyre több település levegőjét minősíti veszélyesnek az Országos Környezet-egészségügyi Intézet. Győrben először kedden kellett elrendelni a riasztási fokozatot, a következő napokban kismértékű javulás és romlás is elképzelhető.
Fizika roadshow-n ismerhetik meg a diákok a fenntartható közlekedés összefüggéseit. A programsorozat 25 győri általános és középiskolába látogat el a tanév őszi félévében.
Lezárult az a turizmusfejlesztési projekt a győri kistérség településein, amelynek keretében tíz településen többek között turistautakat, madárfigyelőket, kirándulóhelyeket alakítottak ki, a közeljövőben pedig a győri látogatóközpont is megnyitja kapuit.
Elkészült a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház egyik épületének tetejére tervezett helikopter-leszállópálya, és várhatóan a jövő hónap közepétől üzemelhet - tájékoztatta a megyei önkormányzat sajtófőnöke pénteken az MTI-t.