Újjáalakult a győri Idősügyi Tanács
Mintegy 28 ezer 65 évesnél idősebb ember él Győrben. A most újjáalakult Idősügyi Tanács célja, az ő életkörülményeinek megismerése, problémáinak feltárása, lehetőség szerint megoldása.
Mintegy 28 ezer 65 évesnél idősebb ember él Győrben. A most újjáalakult Idősügyi Tanács célja, az ő életkörülményeinek megismerése, problémáinak feltárása, lehetőség szerint megoldása.
A Nemzetközi Duna Nap a Duna vízgyűjtő országainak dunai szolidaritását kifejező ünnepe, immár hagyománnyá vált rendezvény szerte a folyó mentén minden év június 29-én. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság partnereivel 2011-ben immár nyolcadik alkalommal rendezi meg - az idei Győri Nyár programjában is jelzett - programot. Az idei Tégy a folyókért! szlogen az aktív környezet- és vízvédelmi magatartásra biztat.
A vizsgálat jelenlegi szakaszában még nem zárható ki az idegenkezűség- olvasható a GYŐR-SZOL Zrt. közleményében, amit a cég a vasárnap késő este sashegyi hulladéklerakóban keletkezett tűz kapcsán adtak ki.
A nyári szünet előtti utolsó ülésén minden bizonnyal módosítja a város közgyűlése a rendezési tervet, ezzel megteremtve lehetőséget, hogy megkezdődjenek a Dunakapu tér felújításának munkálatai. A döntés azért is időszerű, mert a napokban aláírták a tervezési szerződést az IN-GA Konzorciummal, akik a látványtervek alapján a közbeszerzési eljárás keretében elnyerték a jogot, hogy a tér felújításán dolgozzanak.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a települési önkormányzatok összefogásával csak Győr-Moson-Sopron megyében közel 10 ezer rászoruló gyermek kaphatja ingyen az ebédet a szünidőben.
Beiktatták a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület új püspökét, Szemerei Jánost szombaton a győri Öregtemplomban.
Ferdinand Martinengo-díjat kapott pénteken Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr polgármestere.
Száz rászoruló győri család kapott tartós élelmiszer csomagot a Gyermekétkeztetési Alapítvány. A jótékonysági akcióba a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett művészei is besegítettek, a Baross úton gyűjtöttek hozzájárulásokat a nemes célhoz.
Várszegi Asztrik főapát és Borkai Zsolt polgármester aratta le az első levendulatöveket Pannonhalmán, az apátság gyógynövénykertjében. Ezzel az ünnepélyes eseménnyel vette kezdetét a Pannonhalmi Levendulahetek rendezvénysorozat.
A győri önkormányzat és több városi cég összefogásának köszönhetően megújult a győrújbaráti gyermektábor. Mintegy 9 millió forintból komfortosabb lett 8 faház, valamint a nevelői mosdó.