Győr
Győr+ 2023.10.30.

Olvasni öröm, főleg Győrben!

A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 10–12. között, immár a 22. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt, akik örömmel tájékozódnak a könyvpiacon, és szívesen találkoznak az alkotókkal, kiadókkal, akik kedvelik, ha az irodalomhoz társművészetekként csatlakozik a zene és a színház, illetve azok is, akik szívesen találkoznak és beszélgetnek valódi kulturális forgatagban.

J. Kovács Andrea 2023.10.29.

Jól vizsgázott a Gondosóra

Tavaly tavasszal indult a Gondosóra program, mely a maga nemében egyedülálló segítséget jelent az idős korosztály mindennapi életében.

Szöveg és fotó: Pannon-Víz Zrt./Borsi Viktória 2023.10.29.

Országos Ügyfélszolgálati Versenyen mérettették meg magukat a Pannon-Víz Zrt. munkatársai

Idén Sopronban rendezték meg a víziközmű-szolgáltatók közötti Országos Ügyfélszolgálati Versenyt és Értékesítési Konferenciát, melynek keretében tizenhetedik alkalommal mérhették össze szakmai tudásukat és rátermettségüket a szolgáltatók csapatai egy háromnapos rendezvény keretében. A versenyek célja, hogy a víziközmű-szolgáltatók évről évre jobban megismerjék egymás tevékenységét, hozzájáruljanak az ágazat szolgáltatási színvonalának fejlesztéséhez és nem utolsó sorban erősítsék a szakma összetartozását.

J. Kovács Andrea 2023.10.29.

Madáretetők kerülnek a bölcsődékbe

Idén ősztől a legkisebbek is aktívan bekapcsolódhatnak az állatvédelembe, hiszen az összes győri bölcsőde udvarára madáretetőt helyeznek – tájékoztatta lapunkat Herman Etelka, a Környezetvédelmi Osztály vezetője.

Győr+ 2023.10.29.

GYHG: Ünnepi információk

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a cég működési területén a hulladékszállítás november 1-jén változás nélkül történik. A szolgáltatással érintett helyeken a megszokottak szerint reggel 6 órára kérik kitenni ürítésre a kukákat.

Győr+ 2023.10.29.

Az orvos, aki létrehozta Győrben az életmentő szívcentrumot

Dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere sokszínű egyéniség, aki a városért végzett munkássága miatt Győrben a díszpolgári, országosan a Magyar Tisztikereszt kitüntető címet kapta meg. Reneszánsz ember a barokk városban, aki az előző polgármester szexbotrányát követően nyerte el nagy arányban a győriek bizalmát. Orvosként és polgármesterként is egyből a Covid-világjárvánnyal szembesült, majd a korábbi „békeidőt” követően energiaválság és háború sújtotta környezetben kellett helytállnia valamennyi területen. Csaknem minden, amibe belefog, előbb-utóbb sikertörténetté növi ki magát, aminek az okát sokan kérdezik. Hogyan lehet ennyi üggyel, témával, szakmával párhuzamosan eredményesen foglalkozni? Ki valójában dr. Dézsi Csaba András, városunk polgármestere?

Garamvölgyi Imre 2023.10.29.

Dr. Pergel Elza: Nem maradnak magukra a családok a gyermeknevelésben

Régóta nem látott fejlesztések zajlottak le 2020 óta a győri bölcsődékben és óvodákban. Korszerűbbé, energiahatékonyabbá és nem utolsósorban szebbé váltak az önkormányzat intézményei, a megújult szolgáltatások pedig tovább népszerűsíthetik a város 699 bölcsődei és 5.146 óvodai férőhelyét. A részletekről a területért felelős alpolgármestert, dr. Pergel Elzát kérdeztük.

P. Csapucha Adrienn 2023.10.29.

Dupláztak: díjak és dicsőség a balettnak

A pénteki premier után szombaton folytatódott az ünneplés a Győri Balettnál. A skarlát betű évek után új köntösbe öltözött és szenzációs sikert aratott, de nem csak ezért volt különleges az október végi hétvége. Az Audi Hungaria által alapított díj után ugyanis szombaton gazdára talált a Kardirex-díj, ráadásul rögtön kettő, Szentiványi Richard és Csepi Alexandra gazdagodott a kitüntetéssel.

Győr+ 2023.10.28.

Zárva lesz a Jókai parkolóház

Felújítási munkák – a parkolóház belső közlekedő útjainak burkolatjavításai – kezdődnek a Jókai parkolóházban, ezért az üzemeltető Győr-Szol Zrt. a létesítményt november 4-től lezárja.

Szerző és fotó: P. Csapucha Adrienn 2023.10.28.

Pezsdítő eufória japán miliőben

Újabb világverseny fordulójának szolgál otthonául Győr, ezúttal a RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő. A modern komplexum japán stílusú szaunavilágában mérik össze tudásukat ezen a hétvégén a nemzetközi sorozat, a Sauna Herbal Cup hazai versenyzői. Az idei „szeánszra” 17 magyar induló nevezett, hogy különleges technikáikkal kápráztassák el a zsűrit és a fürdővendégeket. A résztvevők között van a házigazdák mestere Bandi Adrienn is.