Győr
Győr+ 2023.09.22.

Győrzámoly, a fejlesztések települése

Összesen 388 millió forint értékű fejlesztés valósult meg az elmúlt másfél évben Győrzámolyon. A településen utak és csapadékvíz elvezetők épültek, valamint létrehoztak egy családi parkot is, amelynek az első üteme le is zárult.

Győrplusz 2023.09.22.

Feleslegesen hergeli a GYAC-os szülőket az új elnök, a város továbbra is támogatja a klubot

Feszült hangulatban zajlott a csütörtökre meghirdetett GYAC szülői értekezlet az Olimpiai Sportparkban. Szeles Szabolcs alpolgármester hiába biztosította többszörösen is a klubot és annak szakosztályait a város jövőbeni támogatásáról, Borkai Zsolt folyamatosan kiforgatta a szavait, sportszerűtlenül támadta a nemrégiben újjáalakult Rába ETO egyesületét, azt harsogva, hogy a Rába ETO majd elveszi a támogatást a GYAC elől.

Földvári Gabriella 2023.09.22.

Jótékony lecsófőző versenyt rendeztek a vásárcsarnoknál

A kellemes őszi idő sokakat vonzott pénteken délelőtt a vásárcsarnok elé, ahol lecsóillat lengte be a teret. Ezen a napon rendezték meg ugyanis a nyitott vásárcsarnokok napját, amelyet jótékony lecsófőzéssel kötöttek össze, az étel alapanyagait pedig kedvezményes lehetett megvásárolni.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.09.22.

Állásbörze: munka van bőven, meg érdeklődő is

Munkalehetőség van bőven és érdeklődő is rengeteg, rekord létszám, több mint 2000 ember járt pénteken az ETO Park Hotelban megrendezett Arrabona Állásbörzén. A program főszervezője a Győr Plusznak azt mondta, érezhetően komoly munkaerőhiány van a hazai munkaerőpiacon, ezért egyre több cég és vállalkozás, harmadik világbeli dolgozókkal tölti fel a hiányzó létszámot. A magyar munkakeresők jó helyzetben vannak, mert még válogathatnak is a lehetőségek között, ahogy ezt a pénteki állásbörzén, meg is tették.

Győr+ 2023.09.22.

Emlékdiplomákat adtak át a győri egyetemen

Harminc tanító vehetett át emlékdiplomát a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán több évtizedes életpályájuk elismeréseként. Az ünnepelteket az intézmény rektora és a kar dékánja is köszöntötte.

Győr+ 2023.09.22.

Jövő héten is folytatódik a szúnyogirtás

Amennyiben az időjárási körülmények engedik, szeptember 26-án, kedden földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. A melegködös és ULV technológiával működő berendezések a tervek szerint a késő esti óráktól dolgoznak.