Győr
Győr+ 2023.06.06.

Szorosabbra fűzheti kapcsolatát az egyetem a MOB-bal és a Hungaroringgel

Több területen is hasznosnak tartaná a győri Széchenyi István Egyetemmel való szoros együttműködést Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki az intézményben tett látogatást. A sportvezető elismerően nyilatkozott a győri universitas fejlődéséről.

P. Csapucha Adrienn 2023.06.05.

Bende Ildikó: a díjjal valami teljessé vált!

Már áprilisban kiderült, hogy a MASZK Országos Színészegyesület döntése alapján idén a csodás, győri színésznő, Bende Ildikó kapja a Gobbi Hilda-életműdíjat. Az idén 80 születésnapját ünneplő művész vasárnap a nagy sikerű, A víg özvegy című előadás után, Hegedűs D. Gézától vehette át az elismerést. Ildikó a Győr+ Médiának úgy fogalmazott: a díjjal valami kikerekedett, valami teljessé vált a pályáján és az életében.

P. Csapucha Adrienn 2023.06.05.

A filharmonikusokkal varázsol Győrben a zongoravirtuóz

Péter Bence ötévesen ült le először hangszeréhez, hétéves korában már első dalát komponálta. Fantasztikus tehetsége az internetet is felrobbantotta, videóit eddig több mint egymilliárdan nézték meg. A Guinness-rekorder zongoravirtuóz tavaly már együtt koncertezett a Győri Filharmonikus Zenekarral, idén pedig folytatódik az együttműködés. Ősszel, egyedi hangzás- és látványvilág csábítja a zeneszerető közönséget az Audi Arénába.

Győr+ 2023.06.05.

Indul a belvárosi üzletek licitje!

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a tulajdonában lévő, nem lakás célú helyiségeit bérleti licit útján bérbe adja. A lista terjedelmes és részletes, érdemes hát böngészni.

Győr+ 2023.06.05.

Érdemes időben kiváltani az RQ klubkártyát

Az utolsó simításokat végzik a szakemberek a Rába Quelle Vízi Élménypark és Gyógyfürdő munkálatain, hogy június 17-én a nyitás napján minden tökéletes legyen.

P. Csapucha Adrienn 2023.06.05.

Mobilisben „menősködtek” a gyakorlósok

Innovatív pedagógiai fejlesztési projektet valósított meg a Mobilis Interaktív Élményközpont a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Iskolájával közösen. A gyümölcsöző együttműködés első tanéve hamarosan véget ér, így annak megkoronázásaként hétfőn egy élménynapot tölthettek a Mobilisben a gyakorlósok. A nap faültetéssel zárult, ahol elhangzott: a projekt fő célja az volt, hogy a leginnovatívabb és legmenőbb iskola legyen a Gyakorló.

Pécskai István 2023.06.05.

A dohányzásról való leszokásra buzdítanak

Nemrégiben volt a dohányzásmentes világnap, amelyet a WHO, az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésre hoztak létre. Ennek apropóján úgynevezett egészségfejlesztési standot állítottak ki a napokban a Széchenyi István Egyetemen: a cél az volt, hogy a fiatalokat a dohányzásról való leszokásra buzdítsák. Az akciót a Győri Járási Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ és a városi önkormányzat WHO-egészséges városok program irodája közösen szervezte.