Győr
Győr+ 2024.11.21.

Japán “fogás” a menüben

A héten tovább folytatódott a Győri Balett „Ebédelj egy táncossal!” rendezvénye. A társulat fennállásának 45 éves jubileuma alkalmából színes programsorozattal rukkolt elő erre az évadra.

Győr+ 2024.11.21.

Pintér Bence polgármesterként is méltatlanul, politikailag támadja a Győr+ Médiát

A baloldali városvezető csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Győr+ Média helyzetét és jövőjét illetően. A találkozó tulajdonképpen nem szólt másról, mint, hogy nyíltan üzengessen személyemnek, a cég vezérigazgatójának, pusztán azért, mert a polgármester nem ért egyet az újság, a televízió, az online felület, valamint a rádió tartalmi felépítésével, kiemelten fókuszálva sérelmére, mely felvetés szerint a saját egyesülete és politikustársai nem kapnak elegendő megjelenési lehetőséget. Korábban Pintér Bence a kampányában is többször támadta a Győr+ Médiát, volt, hogy kézivezérelt üzenőfüzetnek titulálta lapunkat, de egy, az újságunk bojkottálására irányuló, matricázó kampányt is támogatott. Úgy tűnik a szerkesztőségünk ellen, a választások alatt indított lejárató kampánya ilyen formán folytatódik, melyet elutasítunk és felháborítónak tartunk.

Győr+ 2024.11.21.

Győr a szakképzés fellegvára

A szakképzés Győr életében is fontos oktatási és gazdasági szerepet tölt be, emelte ki Kara Ákos országgyűlési képviselő.

Győr+ 2024.11.21.

Pénteken nyílik a babakiállítás

Három hétig látogatható a 27. Országos Baba, Mackó és Játékkiállítás, amely pénteken délután öt órakor nyílik meg az Széchenyi István Egyetem Könyvtárában és Levéltárban.

Szerző és fotó: P. Csapucha Adrienn 2024.11.21.

Sport és kreativitás, a legjobb választás!

Megkezdődtek városunkban a nyílt napok. A győri középiskolai intézmények képzési kínálatuk bemutatásával invitálják az általános iskolás diákokat és szüleiket rendezvényeikre, így tett csütörtökön a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum is. Látványos prezentációkkal, szakmai előadásokkal készültek az iskolában tanuló fiatalok és pedagógusaik azoknak, akik a jövőben szívesen a nagy múltú, „mórás” közösség tagjai lennének.

Győr+ 2024.11.21.

Fidesz-KDNP: Pintér Bence bukott baloldali politikusokat nevezett ki

Sajtótájékoztatót tartott Borsi Róbert, a Fidesz-KDNP győri frakciójának szóvivője november 21-én. A téma a Pintér Bence (TSZV) polgármester által kinevezett biztosok voltak. Borsi Róbert szerint a győriek már több választáson is jelezték: nem kérnek ezekből az emberekből.

Szerző és fotó: P. Csapucha Adrienn 2024.11.21.

Régiós döntőben az unió ászai

Idén is Győrben rendezték meg a hazai Europe Direct Hálózat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája által meghirdetett „4 for Europe” európai uniós vetélkedő regionális döntőjét. 11 csapat 44 diákja bizonyította tudását a különleges megmérettetésen, melynek elsődleges célja a 27 ország alkotta gazdasági és politikai egyesülés népszerűsítése, mindezt értékes nyereményekért cserébe.