Közlekedéstudományi konferenciát rendezett a Széchenyi Egyetem
Immár tizennegyedszer szervezett a közlekedéstudománnyal foglalkozó szakembereknek nemzetközi konferenciát a Széchenyi Egyetem.
Immár tizennegyedszer szervezett a közlekedéstudománnyal foglalkozó szakembereknek nemzetközi konferenciát a Széchenyi Egyetem.
Angol nyelvű rendezvényre várják az érdeklődőket június 16-án az MCC Győri Képzési Központjába.
Dr. Pergel Elza alpolgármester asszonnyal a vasárnapi választások előtt az elmúlt több mint négy év városvezetői munkájáról, a közös feladatok során szerzett tapasztalatokról, és a jövőre vonatkozó lehetőségekről beszélgettünk.
Nagyszerű, a házigazda társulat által összeállított műsorral indult szerda este a II. Duna Nemzetközi Fesztivál. A Győri Nemzeti Színház művészei fantasztikus zenékkel kápráztatták el a teátrum előtti térre érkező közönséget, akiket az alpolgármester, dr. Pergel Elza, valamint a direktor, dr. Bakos-Kiss Gábor mellett Závogyán Magdolna is köszöntött. A Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára elismerően szólt a tavaly debütáló rendezvényről és Győr színes, kulturális életéről.
Csütörtökön Mayer Gábort a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkárát fogadta a városházán dr. Dézsi Csaba András. A polgármester a győri vasútállomás akadálymentesítéséről szóló eddigi terveket vázolta a politikusnak, aki elismerését fejezte ki az összeállított projekt kapcsán. A városvezető egyúttal vázolta azt is, miért lenne fontos, ha az általa javasolt forrás visszaigénylés alapján, Győr a befizetett 12 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás egy részét visszakapná, melyet ilyen és ehhez hasonló beruházásokra fordítana a város.
Már a II. Győri Regionális Katonazenekari Fesztivált rendezik meg június 14-én, pénteken Győrben, ahová minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
Győrben az Árpád úton egy autó motortere kapott lángra, de szerencsére senki nem sérült meg.
Ahogy arról a múlt héten a Győr+ Média is beszámolt, június első napjára a legendás Hungária együttes egy fergeteges koncerttel készült, amiről azt beszélték: még egyszer, utoljára, azaz „Most vagy Soha”, úgy igazán felébresztik Rockandrolliát! A négy ikon, Dolly, Fenyő Miklós, Novai Gábor és Szikora Róbert mellett a színpadon volt a győri boogie woogie zongorista, Dániel Balázs is, aki ismét a Győrplusznak mesélt felejthetetlen élményeiről.
Talán minden győri emlékszik még az év elejére, amikor egyik napról a másikra bezárták az Árpád úton és a Baross úton található újságospavilonokat. A történetben most fordulat történt, szerencsére pozitív irányban.
A vízgyűjtőkön lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében komoly árhullám vonul le a Dunán és mellékfolyóin. Győrt is elérte az árhullám, itt azonban a jól kiépített töltések megvédik a várost. Szerdán a vízügyi igazgató és a polgármester a Mosoni-Duna parton értékelték az árvízi helyzetet.