Győr
Szigeti Sándor 2023.03.21.

Megőrzi és megújítja Hajós örökségét a vízi élménypark

Kétszeres olimpiai bajnok tervezője volt az egykori győri strandfürdőnek, ezt az építészeti örökséget pedig a Modern Városok Programban megvalósuló Győri Vízi Élménypark óvja, megbecsüli, sőt új funkciókkal látja el.

Győr+ 2023.03.21.

Győri egyetemi hallgatók sikere a számviteli héten

A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói sikeresen szerepeltek a 23. nemzetközi számviteli héten tartott versenyen, Belgiumban, ahol számos európai ország diákjai négytagú csapatokban mérték össze tudásukat. Tanáruk, dr. Borbély Katalin évről évre sikeresen készíti fel hallgatóit.

Földvári Gabriella 2023.03.21.

Kinyitott a megújult könyvtár

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Herman Ottó utcai épülete energetikai korszerűsítésen esett át, a felújítás közel 300 millió forint pályázati forrásból valósult meg. A bibliotéka keddtől újra megnyitotta kapuit az olvasók előtt, immár kívül-belül modernizálva.

J. Kovács Andrea 2023.03.21.

Horgászok és ovisok telepítettek halakat a Mosoni-Dunába

Ma délelőtt kivételesen a vízbe tették a halakat a horgászok. Több mint 7000 márnát, domolykót és balint telepítettek a Mosoni Dunába a folyó révfalui oldalán, a Széchenyi híd közelében. A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége ezzel az akcióval ünnepelte a halak napját.

Győr+ 2023.03.21.

Forgalomkorlátozás a Pápai úton

Szerdától csatornajavítási munkákat végeznek a Pannon-Víz Zrt. munkatársai a Pápai úton, ahol forgalomkorlátozásra kell számítani.

Győr+ 2023.03.21.

Újabb elismerő pozíciót kapott a győri főorvos

Dr. Nagy Sándort, a győri Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánját, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvosát nevezték ki március 1-jétől az egészségügyért felelős miniszter véleményező, javaslattevő, tanácsadó testületeként működő Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat Tagozata elnökének.

Győr+ 2023.03.21.

Dr. Pergel Elza: úgy működünk, ahogy kell!

Rádiónk stúdiójába látogatott kedd reggel dr. Pergel Elza. Az alpolgármester fejlesztésekről, közelgő beruházásokról is szólt a műsorban, de kollégáinak kitartó munkájáról, és a csapategység fontosságáról is beszélt a városvezető.

Győrplusz 2023.03.20.

Színt vallott Pintér Bence LMP-s aktivista

Volt annak valami egészen különös bája, hogy az ipari park bővítése ellen hétfőn este tüntető győrszentivániak vezető aktivistái felvonultak a színpadra, és mindvégig a civil erőről és a civil összefogásról harsogtak. A háttérben pedig, kifeszített óriási transzparensen a rendezvényt szervező LMP népszerűsítette önmagát.

J. Kovács Andrea 2023.03.20.

A szentek összekötnek

Kiállításmegnyitóra, könyv- és filmbemutatóra hívta az érdeklődőket a Győri Egyházmegye és az Ír Nagykövetség. Az eseményen többek között részt vett dr. Dézsi Csaba András polgármester, dr. Perger Elza alpolgármester, dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő, Németh Zoltán, a vármegye Közgyűlésének elnöke, Széles Sándor főispán.