Remek hangulatban zajlott a Gyárvárosi Zenés Szombat
Nagy sikere volt a Gyárvárosi Zenés Szombatnak. A Mátyás téren felállított színpadon a KvintOperett együttes másfél órás műsorát tekinthették meg az érdeklődők.
Nagy sikere volt a Gyárvárosi Zenés Szombatnak. A Mátyás téren felállított színpadon a KvintOperett együttes másfél órás műsorát tekinthették meg az érdeklődők.
A családi házak udvarán és előkertjében összegyűjtött falevél és a lágy szárú zöldhulladékok elhelyezhetőek a cég által biztosított és hetente üríthető barna fedeles biokukában.
A HPV, azaz a humán papillomavírus főbb jellemzőiről már írtunk. Most a HPV elleni védőoltásokról esik szó, s ahogy eddig mindig, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos lesz a segítségünkre.
Egy év alatt szinte kiürültek a magyar többségű falvak Kárpátalján. Aki tudott, eljött, nemcsak hadköteles férfiak, hanem teljes családok hagyták el szülőföldjüket.
Tavaly, február 24-én tört ki az orosz–ukrán háború. Napokon belül menekültáradat lepte el hazánkat. Győr átmeneti, illetve inkább csak közbenső úti cél volt a számukra. Dr. Pergel Elza alpolgármesterrel idéztük fel, mit tudott tenni az önkormányzat a hozzánk érkezőkért.
Egy vakvezető kutya értéke felbecsülhetetlen a gazdája számára, mégis, az idehaza élő látássérültek mindössze 1-2 százaléka rendelkezik csak négylábú őrangyallal. A Győri Lions Alapítvány adománygyűjtést szervez, amelynek célja, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát támogassa.
Az MH 7. Területvédelmi Ezred, 19. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékos katonáinak mozgalmasan telt a 2022-es esztendő, s az idei év is számos kihívást tartogat.
Többen is észrevették és posztolták különböző állatbarát Facebook-csoportokba a múlthét csütörtök óta fán rekedt cicát. A Győri Puha Praclik Egyesület az oldalukon kért segítséget, így jutott el a hír a Győri Speciális Mentők Közhasznú Egyesület elnökéhez. Mátis Csaba kollégájával, néhány kötéllel, alpinista felszereléssel és egy hosszú létrával sietett a cica segítségére.
Újabb álmot teljesített a Győr+ Televízió. E-mail-ben keresett meg bennünket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házának nevelője: elmondta, az egyik napközis lakójuk, Kakics Bence álma, hogy hírolvasó, műsorvezető legyen. A fiatalember autizmussal küzd, így ez aligha valósulhat meg, de stábunk megszervezte, hogy egy alkalomra a 22 éves fiatalember mégiscsak tévés bemondóvá válhasson. Bence pénteken látogatott el hozzánk, felkonferálta híreinket, megnézte a háttérmunkát, kérdezett és mindent ki is próbált, amit szeretett volna.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyeli az online pénztárgépek bevételi adatait, és összeveti az Online Számla rendszer információival és a beadott bevallásokkal is. Így került az ellenőrzési szakterület látókörébe egy élelmiszerboltot működtető egyéni vállalkozó, aki áfabevallásában a kelleténél kevesebb bevételt tüntetett fel, szja- és járulékbevallásait pedig be sem nyújtotta.