Tök jó nap az EESZI-ben!
Jókedvű tökölésre hívta nyugdíjas klubjait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény pénteken.
Jókedvű tökölésre hívta nyugdíjas klubjait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény pénteken.
A Fidesz szerint Győr átláthatóságért rajongó baloldali polgármestere „sutyiban” nevezett ki négy új polgármesteri biztost.
Senki nem akar áldozattá válni, ahhoz azonban, hogy ez ne történhessen meg, nekünk is tenni kell. A ménfőcsanaki Bezerédj Nyugdíjas Klub tagjai csütörtök délutáni összejövetelükön erről hallhattak előadást és jó tanácsokat.
A Győri Szakképzési Centrummal együttműködve pályaválasztási kiállítást szervezett pénteken a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A centrum 15 iskolája, a Széchenyi István Egyetem szakképző intézményei, de a duális partnercégek is megjelentek a kamara székházában, ahol óriási érdeklődés mellett nemcsak a továbbtanulási lehetőségekről kaptak átfogó tájékoztatást szülők és gyermekeik, hiszen a program keretében ezúttal rendkívüli szülői értekezlettel is készültek a szervezők.
Saját forrásból, 8 milliárd forintból új kereskedelmi, logisztikai központot épít Győrben a PHOENIX Pharma Zrt. A létesítmény alapkőletételét pénteken tartották a Győrújbaráti út szomszédságában, ahol a többi között az is kiderült, hogy a több mint 6500 m2 alapterületű gyógyszer-nagykereskedelmi raktár és irodaépület Közép-Európa legmodernebb PHOENIX telephelyeként, zöld megoldásokkal erősíti majd a társaság profilját.
Személyautó és furgon karambolozott Győrben, a Pápai úton.
Nagyon népszerű a két éve létrehozott Piaci-pont Ménfőcsanakon, a Postával szemben. Ottjártunkkor éppen savanyú káposztát és fejes káposztát kínált egy árus.
A korábbi években elkezdett, több ütemben megvalósuló Bem téri járdahálózat következő szakaszát újítja fel a Győri Útkezelő Szervezet.
A győri Széchenyi István Egyetem és a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum együttműködésében okleveles logisztikai technikusképzés indul a 2025/2026-os tanévtől. Az erről szóló megállapodást az intézmények képviselői november 7-én írták alá.
Az Erasmus+ Program keretein belül két hetet tölthettek a németországi Lipcsében a Hild József Technikum diákjai.