Magunk Közt: középpontban a cukorbetegség
Két egymást követő hétvégére, a cukorbetegségre és az azzal járó kockázatokra hívta fel a figyelmet Pintérné Dr. Fürst Ágnes háziorvos, diabetológus szombat reggel a Magunk Közt-ben.
Két egymást követő hétvégére, a cukorbetegségre és az azzal járó kockázatokra hívta fel a figyelmet Pintérné Dr. Fürst Ágnes háziorvos, diabetológus szombat reggel a Magunk Közt-ben.
Karambolozott két személyautó Győrben, a Tibormajori utcán, a Kőrisfa utca közelében.
Október 24-én került megrendezésre, ezúttal negyedik alkalommal a Győr+ Média által szervezett diáktudósító képzés. Az eseményen számos győri iskola tanulója vett részt, többek között a PÁGISZ-ból is négyen.
Szuromi Márton rekreációs szakember, MCC Technológiai és Innovációs Csoportjának szakértője tart előadást Győrben.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 9 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az ünnepi hétvégén, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Hétfő délelőtt a Bicske-Szárliget és az Almásfüzitő-Tata szakaszon a biztosítóberendezés meghibásodása miatt lelassult a közlekedés, a győri fővonalon 15-30 perccel megnőhet a menetidő.
Diákok ismerkedhetnek a Széchenyi István Egyetem kínálatával, könyvtárával, laborjaival, sőt még a kínai nyelvvel is.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara szélesre tárja kapuit a jogi pálya iránt érdeklődő középiskolások előtt.
Őszies időjárással indul a hét: térségünkben éjszaka fagypont alá esett a hőmérséklet.
A búvárkodás a legtöbb ember számára rejtélyes dolog, bár a szemüveggel-uszonnyal a tengerbe csobbanásig sokan eljutnak, a sport, a hobbi, vagy éppen az ipari könnyű búvárkodás már komoly felkészülést, tudást kíván. A Győr+ Média sportos podcastjében, a Spílerben az idén hatvanéves Győri Búvár SE egyik oszlopos tagja, Bartos György segített tájékozódni a víz alatti merülés világában.