Győr
Győr+ 2024.10.25.

Káposztafesztivál Győrújfalun

Izgalmas szombatnak néz elébe Győrújfalu, ahol Káposztafesztivált rendeznek! A program középpontjában a főzőverseny áll, a fő alapanyag pedig természetesen a savanyított káposzta lesz - ebből kell majd tetszőleges ételt készíteniük a résztvevőknek.

P. Csapucha Adrienn 2024.10.25.

Barangolás a betoncsúcsok között: ünnepeljük a távhőszolgáltatót!

Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a Győri Távhőszolgáltató ez alkalomból különleges bejárásra csábította a sajtó képviselőit a Győr-Szol. A Rozgonyi utcai telephelyen szakavatott kollégák mutatták be a főerőművet, közelről láthatták az érdeklődők, hogy hol termelik meg azt a hőt, ami a távhőhálózaton és a hőközpontokon keresztül eljut a város 28 ezer lakásába. Az esemény után a kíváncsi látogatók, és a város iskoláiból érkező diákcsoportok is megtekinthették a komplexumot.

Győr+ 2024.10.25.

Két győri gimnázium is a TOP 20-ban

Ismét kiadta a középiskolai rangsorát a HVG. A listán jellemzően ugyanazokat az iskolákat találjuk, a tíz legjobb közé egy vidéki gimnázium került. A top 20-ban már két győri iskolát is találunk.

Mireider Máté 2024.10.25.

Alpolgármestert, bizottságokat, és cégvezetőket választott a közgyűlés

Október 25-én, pénteken ültek össze újra a győri közgyűlés tagjai. Hosszas vita előzte meg, de végül elfogadták azt az SZMSZ-t, amely több hetes tárgyalás után biztosíthatja a város működését. Alpolgármestert is választott a közgyűlés, de szavaztak többek között a GYTP, a Győr Projekt Kft. vezetőiről, és a Győr-Szol elnökségi tagjait is megválasztották.

Összeállította: Csollán Tamara 2024.10.25.

Programajánló

Tökfaragó verseny, zenés est, kézműves foglalkozás, éremgyűjtő-találkozó - válogatás a következő napok győri programjaiból.

P. Csapucha Adrienn 2024.10.25.

Örökre az újvárosiak szívében

A borús időjárás ellenére sokan rótták le tiszteletüket pénteken az újvárosi temetőben, ahol az Újvárosi Művelődési Ház tartotta megemlékezését. Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira, győri hőseire emlékeztek az egybegyűltek, elsősorban Máté Máriára és Szabó Bélára, hiszen a fiatalon elhunyt hősök a Bécsi úti sírkertben nyugszanak.

Szigeti Sándor 2024.10.25.

Bajba került Győr legismertebb taxisa

Nemcsak Győr, hanem valószínűleg az ország leghíresebb taxisa a 82 éves Mihályi Ildikó, aki most egy lábtörés miatt pihenőre kényszerült. Elmesélte nekünk, mi történt pontosan.